Magyar Kupa: Varga fejese döntött, készülhet a Loki az MTK ellen

Debreceni góllal kezdődött, siófokival zárult a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének rendes játékideje, a hosszabbítás utolsó percében azonban érkezett Varga József, és a legjobb nyolc közé fejelte a Lokit.

0

153563942_338078640878027_382383922565374596_n-1-300x178 Magyar Kupa: Varga fejese döntött, készülhet a Loki az MTK ellenFotó: Égerházi Péter

Változnak az évszakok, s velük együtt a Debrecen és a Siófok párharcának kimenetelei is – a balatoni nyárban döntetlen született, az alföldi télben a mieink örülhettek, szerdán pedig megérkezett a tavasz, s vele együtt a felek újabb ütközete, ezúttal a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A házigazda debreceniek természetesen szerették volna elkerülni, hogy a sorminta folytatódjon, így tartalékolás helyett a lehető legerősebb összeállításukban léptek pályára, a kezdőcsapatban Dzsudzsák, Bárány, Bódi és Tischler is helyet kapott, a portát pedig Gróf Dávid őrizte. A Huszti-Toldi edzőpáros ötössel nyitott az új iskolában, ám ezúttal a szegedinél nehezebb vizsga várt a trénerekre, a Siófok ugyanis mindkét bajnokin alaposan megráncigálta a Loki bajszát, a Balaton partján pedig pontot is csent tőle.

Nagy iramban kezdtek a csapatok, s az első percek a debreceniek elképzelései szerint alakultak, előbb Dzsudzsák lőhetett szabadon a tizenhatos sarkáról, majd a Szmola által üldözött labdát Tischler tűzte kapura, de Jagodics blokkolni tudott. Alig tíz perc telt el a találkozóból, amikor máris vezetést szerzett a házigazda, a leshatárról kilépő Tischler kapott jó labdát Dzsudzsáktól, majd a tizenhatoson belülre érve, kifejezetten éles szögből a jobb alsó sarokba lőtt. A gól után megélénkült a siófokiak játéka, Tajthy remek keresztlabdával kínálta meg György Juliant, aki azonban nagy helyzetben célt tévesztett. A hazaiak elsősorban a jobb szélen vezették a támadásokat, míg a Siófok beívelésekkel próbálkozott, ezáltal sokat volt a levegőben a labda, de Gróf Dávid biztosan uralta a légteret. Hogy a DVSC ne aludjon bele a mérkőzésbe, arról Kiss Balázs gondoskodott, aki az első játékrész feléhez érve egy befelé csel után próbálkozott lövéssel, a sistergős bomba centikkel kerülte el Gróf kapuját. A Debrecen tudatosan engedte át a területeket hátrányban futballozó riválisának, amely igyekezett élni az adódó lehetőségekkel, hasonló szögből nem sokkal később Szakály Attila kísérlete már a keresztlécet is súrolta. A félidő hajrájára kapuja elé szögezte vendéglátóját a Balaton-parti alakulat, de igazán nagy helyzetet nem tudott kialakítani, így egygólos hazai vezetésnél fordultak a csapatok.

A második játékrész első lehetőségére bő negyedórát kellett várni, a szünetben csereként beszálló Sós Bence egy gyors ellentámadás végén lőtt kapura, Szmola szép vetődéssel szögletre tolta a labdát. A vendégek négyet változtattak a félidőben, Waltner Róbert pedig a maga szókimondó stílusában igyekezett feljebb vezényelni tanítványait, de hiába birtokolta sokkal többet a labdát a Siófok, a várt helyzetek elmaradtak. Ez egyben a Loki védekezését is dicséri, a mieink rendkívül szervezetten és fegyelmezetten mozogtak, kontrajátékuk pedig remekül működött, az ellencsapásokat rendre Sós fejezte be veszélyes lövéssel. Nagyobb lehetőségei az egygólos előnyben futballozó debreceni alakulatnak voltak, a csereember Pintér Ádám első próbálkozása a blokkról pattant vissza, míg az ismétlés centikkel kerülte el a bal alsó sarkot. Közel jártunk ahhoz, hogy végleg lezárhassuk a továbbjutás kérdését, Sós és Pintér kényszerítője végén utóbbi lövésébe léptek bele, majd Bódi beadása egy védő fejéről csúszott tovább, de Szmola hárítani tudott. Így tehát izgalmas hajrának néztünk elébe, s bár akcióból nem jutott el helyzetig a Siófok, Pávkovics szabálytalansága után, a rendes játékidő utolsó percében jó helyről végezhettek el szabadrúgást a vendégek. A labda mögé Gaál Bálint állt, s húsz méterről a bal alsóba tekert, így kiharcolták a hosszabbítást a balatoniak, ráadásul az említett faultért Pávkovics megkapta második sárga lapját, tehát emberhátrányból kezdhettük az utolsó harminc percet.

A ráadás első félideje kiegyenlített küzdelmet hozott, a siófokiak birtokolták többet a labdát, de a nagyobb lehetőségek a Loki előtt adódtak. Rögtön az elején Szécsi előbb Bódi szöglete, majd Pintér beadása után fejelhetett, a labda mindkét alkalommal Szmola ölében landolt. Pintér és Varga is próbálkozott lövéssel, a legnagyobb helyzet azonban kétségkívül Kinyik Ákos nevéhez kötődött, aki Sós bedobását követően csúsztatott, Szmola bravúrral tolta ki a fejest a léc alól. A térfélcserét követően sem érződött, hogy melyik csapat futballozik létszámfölényben, Sós beadása, majd Szécsi perdítése után nem sok hiányzott a DVSC második találatához. Fáradtak a csapatok, egyre több technikai hiba és a szabálytalanság jellemezte a mérkőzést, ám így is maradt meccslabdánk a hajrára, Bódi távoli lövésénél hatalmas bravúrral kellett védenie Szmolának. A siófokiak ekkor már lélekben a büntetőkre készültek, Varga József azonban máshogyan gondolta, s a hosszabbítás hosszabbításában befejelte a DVSC győztes gólját, így a mieink jutottak a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé.

Labdarúgó Magyar Kupa, nyolcaddöntő

DVSC – BFC Siófok 2–1 (1–0, 1–1, 1–1) – hosszabbítás után

DVSC: Gróf – Poór (Szatmári 120′), Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Varga J. – Bódi, Dzsudzsák (Pintér Á. 63′), Bévárdi (Sós B., a szünetben)  – Tischler (Baráth 63′), Bárány (Szécsi 35′)

Gólszerző: Tischler 10′, Varga 121′, ill. Gaál 90′

Kiállítva: Pávkovics 89′

P.G.