
A találkozót megelőzően a debreceniek a hetedik, míg a vendégek az utolsó előtti, 13. helyet foglalták el a tabellán. A két csapat a múlt héten egyaránt vereséget szenvedett, míg az agrárosok a félidei vezetést adták ki a kezükből és 3-2-re alulmaradtak a Tarpával szemben, addig a Sényőt a Balmazújváros ütötte ki 12-1-re. A találkozó esélyesének egyértelműen a hazaiak számítottak.
A debreceniek alaposan bekezdtek az első félidőben, gyorsan eldöntötték a három pont sorsát. A gólgyártást a nyolcadik percben Ficsór kezdte meg, majd következett három perc, amely mindent eldöntött. Előbb Szabolcsi, majd ismét Ficsór, utána Dési talált be. A lendület a biztos vezetés birtokában sem csökkent a hazaiak részéről. A félidő fele alig telt el, Ficsór megszerezte a mesterhármast jelentő gólját, a hajrájában pedig még Dési is feliratkozott a gólszerzők közé.
A második játékrészben ott folytatták az agráros fiatalok, ahol az elsőt abbahagyták. Az 53. percben Szabolcsi növelte az előnyt, majd hét perccel később Ficsór szerezte meg a negyedik gólját. Következett tíz olyan perc, amely a vendégeké volt. Kocsis Krisztofer a 67. és a 76. minutumban is eredményes tudott lenni. Ám Ficsórt hiába cserélte le Kozma László, maradt így is, aki gólt szerezzen. A hazaiak akarata 77. percben érvényesült ismét, Szabolcsi is megszerezte a maga mesterhármasát s ezzel együtt szezonbéli hetedik gólját, amellyel holtversenyben a legeredményesebb a csapaton belül. Három perc elteltével Szilágyi is gólt szerzett, majd a csereként beállt Kelemen László talált be 11-2-re alakítva az eredményt. A hajrában aztán mindkét csapat próbálkozásai góllá értek, előbb Szilágyi duplázta meg találatai számát, majd a vendégoldalon is született egy találat. Ezzel kialakult a végeredmény, a találkozót 12:3-ra a debreceni ifjak nyerték meg.
DASE – Sényő: 12-3 (6-0)
DASE U17: Gál S., Haraszin, Czibere B., Szabó E. (Tőkei67’), Sándor K. (Csukodi 46′), Dési, Szilágyi Sz., Bíró (Kelemen 46′), Szabolcsi, Ficsór (Besenczky 67′), Borkó,
Vezetőedző: Kozma László
Gólszerzők: Ficsór 8’, 13’, 27’, 60’, Szabolcsi 12’, 53’, 77’, Dési 14’, 39’, Szilágyi 80’, 85’, Kelemen 81’, Kocsis 67’,76’, Kovács 89’
Kozma László: Sikerült egy nagyobb arányú győzelmet aratnunk. Az első félidőben uraltuk a mérkőzést, a mi akartunk érvényesült. Ettől függetlenül kicsit kapkodó volt a játékunk, sok volt a pontatlanság és a hiba. Nagyon jó napot fogott ki a csapat, mindig úgy pattant a labda, hogy ami kapu felé ment azokból többnyire gól született. A második félidőre cseréltem, ennek hatására még jobban vitte a hév a csapatot, viszont abba a hibába estünk, hogy kicsit fellazultunk hátul, igy kaptunk három gólt a találkozó vége felé. Ettől függetlenül mindenki jól teljesített, kihozta magából a maximumot, gratulálok a csapatnak!
A.B.





