Fotó: deac.hu
Már magában az a tény is megsüvegelendő, hogy a debreceni férfi röplabdázók ebben a bombaerős mezőnyben ki tudták harcolni a felsőházat. Első találkozójukra vasárnap került sor a DESOK-ban, a vendég a Vegyész RC Kazincbarcika volt.
Az első szettben rengeteg hibával játszott a cívisvárosi együttes, korán megléptek a vendégek. Visszaút abszolút nem volt hazai oldalról simán hozta az első játékrészt a vendég gárda.
A második játszma annyiban különbözött az elsőtől, hogy itt a szett derekára még vissza tudott kapaszkodni a DEAC, ám ahhoz, hogy ki nyeri ezt az etapot, kétség sem férhetett. Rövid időt követően már 2–0 volt a vendégek előnye.
A harmadik etapban mintha azt a képet mutatta volna hazai részről, hogy ez bizony elszállt. Meg persze Willian sérülése sem hiányzott. Vereség a vége plusz egy fontos játékos sérülése. Nem indult jól a felsőház, jövő hét szombaton pedig már a bajnokaspiráns Pénzügyőr vendégei lesznek Fodor Antal tanítványai.
Férfi röplabda Extraliga felsőház 1. forduló
DEAC – Vegyész RC Kazincbarcika: 0–3 (17–25, 23–25, 21–25)
P.I.




