DEAC U17: Kopjári vezetésével hengerelt a csapat a derbin

A két csapat őszi döntetlene után alaposan visszavágott a DEAC a Debreceni Sportcentrum-Sportiskolának vasárnap délelőtt az Egyetemi Sporttelep pályáján.

0

foci-2-1-300x171 DEAC U17: Kopjári vezetésével hengerelt a csapat a derbin

A regionális U17-es bajnokság észak-keleti csoportjának debreceni derbijén nem várt fölénnyel győztek a Debreceni EAC fiataljai. A felek szeptemberi találkozóján 0-0-s döntetlen született, Balla Imre tanítványai viszont nem hagytak kétséget afelől, hogy márciusban melyik csapat a jobb Debrecenben. A mérkőzés első húsz percében nem született gól, ezt követően azonban Kopjári Soma két gólt is jegyezhetett, majd egy öngól után már 3-0 volt a félidei állás.

A második játékrészben tovább ostromolták a vendégek kapuját az egyetemista fiatalok, melyet siker koronázott, az ötvenedik perc tájékán két minutum alatt két gólt szereztek. Egy óra játék után mindkét csapat friss embereket küldött a pályára, de a cserékből is a fekete-fehérek jöttek ki jobban, ugyanis Dari Balázs gólja után az újonnan pályára lépő Szikszai Tamás is duplázni tudott. Negyed órával a mérkőzés vége előtt ráadásul a Sportiskola kapusát, Liptai Balázst kiállította a játékvezető, miután elkaszálta a hazaiak támadóját. Az utolsó percekben még szépíthetett volna a kék-sárga alakulat, de hiába jutottak büntetőhöz, a DEAC kapusa, Ratku Ábel kivédte a tizenegyest, megőrizve így a nyolcgólos előnyt.

DEAC – DSC-SI 8-0 (3-0)

DEAC: Ratku, Víg, Dari, Karika (Szikszai 50’), Tóth S., Kopjári (Komádi 60’), Béke (Balogh 70’), Virág (Kozma 60’), Kövér (Puskás A. 70’), Farkas, Szathmári Zsombor (Tóth Cs. 60’)

Vezetőedző: Balla Imre

DSC-SI: Liptai, Sipos Z. (Tébold 60’), Borbély, Nagy Sz., Bagi (Juhász 46’), Puskás B., Pál (Gyarmati 60§), Lukács (Szabó 46’), Sipos D. (Zsombik 60’), Nagy Á. (Mátyás 60’), Csengeri

Vezetőedző: Rákos Csaba

Gólszerzők: Kopjári 21’, 36’, 57’, Borbély (öngól) 30’, Tóth S. 56’, Dari 64’, Szikszai 72’, 77’

Kiállítva: Liptai 75′

Balla Imre: Nagyon készültünk a visszavágóra, mert az őszi meccsen nem voltam megelégedve a látottakkal. A mostani mérkőzésen segítőmmel, Urbin Péterrel azt láttuk viszont a pályán, amit edzéseken is gyakoroltunk a héten, a gyerekek száz százalékosan teljesítettek, minden egyes játékosunk megérdemli a dicséretet. Az első tizenöt-húsz percben kicsit akadozott a gépezet, de utána nagyon jól játszottunk, odatették magukat a srácok, és mindez a gólok számában is megmutatkozott. A héten gyakoroltakból, szinte mindenből betaláltunk, ennek különösen örülök. Talán ennyi nincs a két csapat között, de jó időben rúgtuk a gólokat, az ellenfél erre pedig nem tudott reagálni. A mérkőzés végén még tizenegyest is védett a kapusunk, gratulálok neki is és az egész csapatnak.

Rákos Csaba: Nem ezt terveztük. Egész héten keményen készültünk, hogy az elmúlt időszak jó teljesítményét a mai mérkőzésre is át tudjuk menteni, és hogy jó eredményt érjünk el a DEAC ellen. Sajnos összeadódott a sok egyéni hiba, ráadásul olyanok, melyek elkerülésére külön felhívtam a játékosaim figyelmét. Ahogy lenni szokott, ilyenkor a szerencse sem mellénk szegődött, még tizenegyesből sem tudtunk betalálni. A DEAC a mai napon minden poszton jobb volt, nem tudtuk azt az ellenállást tanúsítani, amit szerettünk volna. Megpróbálunk minél hamarabb túllépni ezen a fiaskón, jövőhéten még nehezebb mérkőzés vár ránk, hiszen az eddig veretlen Kisvárdával játszunk. A mai mérkőzésből megpróbáljuk kivenni a jó dolgokat, a hibákat pedig kijavítani, menni kell tovább, az élet nem áll meg. 

U.Á.