Gulyás Vera: „számomra a futás olyan, mint a fogmosás”

A világ ezer legjobb női maratonfutója között tartják számon Gulyás Verát, aki az elmúlt években a nemzetközi mezőnyben is sikert sikerre halmozott. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválósága ezúttal az atlétikához fűződő viszonyáról, valamint a belső motiváció szerepéről is beszélt.

0

ob_felmara_2018_ml_42-300x200 Gulyás Vera: „számomra a futás olyan, mint a fogmosás”

Amikor az interjú időpontjáról egyeztettünk, nevetve csupán annyit kértél, ne futás közben kérdezzünk. Napi rendszerességgel edzel?

Gyakorlatilag igen, amikor csak időm engedi, már azon jár az eszem, hogy hol és mennyit lehetne kocogni. A jelenlegi járványhelyzetben kevés versenyzési lehetőség adódik, így erős belső motiváció szükséges, hogy az ember rávegye magát az edzésre. Szerencsére én szívből szeretek futni, nem a medáliákért vagy a különböző helyezésekért csinálom, nekem ez jelenti a kikapcsolódást. Egyre jobb az időjárás, hívogat az erdő, s bár sokszor edzőpartner nélkül készülök, már önmagában a táj szépsége, a madarak csicsergése is jobb kedvre derít. Sosem tudtam zenével futni, mert elvonja a figyelmemet a természet adta csodákról. Számomra a futás olyan, mint a fogmosás, az évek során rutinná vált.

Már gyermekként is ennyire elkötelezett voltál a sportág iránt?

Sosem volt ellenemre, ha tesiórán bemelegítésnek kocogni kellett, de kisiskolásként nem a monoton hosszútávfutás a legvonzóbb, a tornát és a kosárlabdát akkoriban jobban szerettem. A szüleim mindig kapacitáltak a mozgásra, de nem kellett nagyon győzködni, kifejezetten aktív kislány voltam. Arra tisztán emlékszem, hogy már akkor is kitartónak tartottak a tanáraim, minden feladatot szorgalmasan elvégeztem, sosem csaltam le a köröket. Ez egyfelől a neveltetés kérdése, másrészt viszont belülről fakad, nagyon szerettem volna bizonyítani önmagamnak, és sokat tettem a céljaim eléréséért.

Igaz, hogy huszonhat éves korodban vettél részt először futóversenyen?

Valóban így történt, ebből is látszik, hogy nem egy szokványos sportolói életút az enyém. A főiskolát Budapesten végeztem, ott hobbiszinten futottam, ezzel kielégítve a mozgásigényemet, de sosem gondolkodtam komolyabb karrieren. Kétezer-tizenegy őszén aztán munkahelyet váltottam, az új főnököm pedig látta rajtam a sportág iránti elhivatottságot, ezért arra biztatott, hogy próbáljam ki magam egy versenyen. Így is történt, az első utcai viadalon pedig máris az ötödik helyen végeztem, a másodikon pedig a dobogóra is felállhattam. Akkor már éreztem, hogy lehet keresnivalóm ebben a közegben, a jó eredmények pedig komolyabb erőfeszítésre sarkalltak.

tn4-maratonvera-300x216 Gulyás Vera: „számomra a futás olyan, mint a fogmosás”

Jelenlegi edződ, Szilágyi László országos bajnok hosszútávfutó. Hogyan találtatok egymásra annak idején?

Kétezer-tizenkettő nyarán ismertem meg Lacit, amikor együtt teljesítettük az Ultrabalatont. Hamar egy hullámhosszra kerültünk, amikor pedig felmerült a közös munka lehetősége, egyikünk sem zárkózott el előle. Laci pedagógusként dolgozik, így nagyon megértő velem, immár kilenc éve töretlenül jó a kapcsolatunk, ez idő alatt alaposan kiismertük egymást. Ritkán van szükségem külső motivációra, de a nehéz helyzetekben mindig számíthatok rá, sokszor néhány mondatba sűríti az élettapasztalatát, tanácsai pedig gyakran eszembe jutnak futás közben.

Az 5000 métertől a maratonig szinte minden távot kipróbáltál már. Melyik áll legközelebb a szívedhez?

Gyakorlatilag lehetetlen választani, mindegyiket másért szeretem. Amikor Lacival elkezdtünk együtt dolgozni, először 5 kilométeres versenyeken álltam rajthoz, majd fokozatosan növeltük a tétet, négy évvel később pedig már a maratoni távot is teljesítettem. Nyilván kellett egy alap edzettségi állapot, de sokat nyomott a latban, hogy mentálisan nagyon erős vagyok, ha valamit a fejembe veszek, azt tűzön-vízen keresztülviszem. Egy maraton esetében harminc kilométernél jön el a holtpont, amikor már zsibbadni kezd az ember, de ilyenkor a családomra és a szeretteimre gondolok, s könnyen új erőre kapok. Van az a mondás, hogy minden fejben dől el, ez pedig a hosszútávfutásra hatványozottan igaz.

Két éve, a Milánó Maratonon szenzációs egyéni csúcsot futottál (2:44.10), nyolcezer futó közül a hetedik helyen értél célba. Számítottatok ilyen jó eredményre?

A felmérések azt mutatták, hogy a hosszabb távokon vehetem fel a versenyt igazán a nemzetközi élmezőnnyel, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy a riói olimpia szintidejénél ötven másodperccel jobbat sikerül futnom. Számomra ideális időjárási körülmények közepette versenyezhettünk, sokáig zuhogott az eső, de hamar elállt és felszáradt, s a levegő hőmérséklete is megfelelő volt. Azon a napon minden összeállt, gyorsan túllendültem a holtponton, a szurkolók biztatásának köszönhetően pedig az utolsó hét kilométeren magasabb sebességi fokozatra tudtam kapcsolni. Fura érzés visszatekinteni, hiszen azóta nagyot fordult a világ, se szurkolók, se verseny…

4114-e1617027953387-300x206 Gulyás Vera: „számomra a futás olyan, mint a fogmosás”

Alig egy évtized leforgása alatt a világ ezer legjobb női maratonistája közé kerültél, s ikonikus helyszíneken futhattál. Elégedett vagy a pályafutásoddal?

Amit szerettem volna, elértem, csupán az olimpia miatt van némi hiányérzetem, a pandémia sajnos alaposan megnehezítette a kvalifikáció esélyét. Tavaly március óta nem rendeztek olyan versenyt, ahonnan ki lehetett volna jutni az ötkarikás játékokra, ez pedig nagy csalódás számomra, szerettem volna kivívni a tokiói részvétel lehetőségét. Ennek ellenére boldog és elégedett vagyok, hiszen továbbra is azt csinálhatom, amit szeretek, az atlétikára hobbiként tekintek, s félprofi sportolónak tartom magam. Sosem tettem fel mindent egy lapra, párhuzamosan a civil életben is építettem a karrierem, három nyelvvizsgával szerencsére könnyen el tudtam helyezkedni, s a családom sem sínyli meg a zsúfolt időbeosztást. Nem hajszolom görcsösen a sikert, az időeredmény és a helyezés ugyanis csupán egy számadat, ennél sokkal fontosabbnak tartom, hogy minden reggel mosolyogva keljek ki az ágyból.

Mit tanácsolnál azoknak, akik még csak barátkoznak a rekreációs jellegű futással?

A mosolyom és a lelkesedésem többet mond minden szónál, aki ismer, tudja, hogy milyen elkötelezett vagyok a sportág iránt. Napestig sorolhatnám az előnyöket, ám a mozgás szeretete belülről fakad, valahol szerintem mindenki vágyik a szabadba, s szeretné levezetni a fölös energiáit. Ha valaki egyedül nem tudja rávenni magát a futásra, keressen maga mellé társakat, a közösség ugyanis nagy motiváló erő, csökkenti a monotonitás érzetét. Kifogásokat mindig lehet találni, de azoktól nem leszünk boldogabbak, a lelki egyensúlyhoz sikerélmények szükségesek.

P.G.