Fotó:deac.hu
A mérkőzés előtt egy kérdés volt csak, a DEAC az 5. vagy 6. helyen fogja-e zárni a bajnoki sorozatot. Ahhoz, hogy előrébb tudjon végezni, a záró mérkőzésen egy pontot kellett szerezniük a Cigánd ellen, amivel megelőzhetik a városi rivális, DSC-SI együttesét.
Nem úgy indult a mérkőzés, hogy a tervezett egy pont meg lesz, a vendégek már az első percben megszerezték a vezetést. Ezzel még nem volt vége, ebben a játékrészben még kétszer betaláltak a debreceni kapuba. Ekkor úgy nézett ki, az 5. hely elúszik.
Szünet után cigándi öngólból sikerült szépíteni, de azonnal jött rá a válasz és megint három volt a különbség. Innentől viszont a DEAC percei következtek, Nyeste kétszer, Bács pedig egyszer volt eredményes és sikerült az egyenlítés. Ezzel a tervezett egy pontot megszerezte Zsuponyó Levente együttese és az 5. helyen zárta a bajnokságot.
Futsal regionális bajnokság 26. forduló
DEAC – Cigánd: 4:4 (0:3)
DEAC: Zsíros, Bács, Gellérfi, Nyeste, Blága
Cserék: Tóth B., Vincze, Gyarmati, Vad, Faragó
Edző: Zsuponyó Levente
Gólszerzők: Oláh 22’ (öngól), Nyeste 27’, 32’, Bács 33’




