Fontos meccs vár a Gladiátorokra

Győzelem esetén már vasárnap playoffba juthat a Debreceni Egyetem amerikaifutball-csapata. Ehhez a nyugati első Budapest Cowbells 2-t kell legyőznie a DEAC-nak itthon.

0

gladsvssteel-115-scaled-2048x1366-300x162 Fontos meccs vár a GladiátorokraFotó: Bellon Bíborka

Már csak két mérkőzés maradt az alapszakaszban, és még két hely kiadó a TD Store Divízió I. elődöntőjében. Ezek egyikéért küzdenek a gladiátorok, amihez már csak egyszer kell nyerniük. Ez annak is köszönhető, hogy a csoportrivális Eger Heroes az elmúlt hétvégén kikapott hazai pályán.

A Gladiators két győzelemmel kezdte az idényt, viszont a sokkal erősebbnek bizonyuló Miskolc AFT ellen nagy különbségű vereséget szenvedtek a cívisvárosiak. Ez a kudarc viszont nem szegte a kedvét a debrecenieknek, ugyanis eddig az elmúlt két hét alatt hasznos munkát végezhettek. Ráadásul rutinos játékossal erősödött a Debreceni Egyetem együttese Szász Csaba személyében, aki a védőfalban kaphat helyet majd a szezon hátralevő részében. Ezzel Kovács Zoltán defensive koordinátor is egy változatosabb playbookkal készülhet a további összecsapásokra. A támadósor teljesítménye még nem tökéletes, azonban az ukrán játékosok már a Miskolc elleni összecsapáson is megmutatták, hogy egyértelműen erősségei lehetnek a DEAC-nak.

A Budapest Cowbells 2 már biztosan a rájátszásban folytatja, hiszen a továbbjutásra esélyesnek vélt NBA Crusherst és Budapest Titanst is le tudta győzni. A kolomposok keretében főleg fiatalok kapnak lehetőségek, akiknek egy része már a Hungarian Football Leagueben is bemutatkozhatott ebben a szezonban. Ezeknek a fiataloknak egy része már korábban megütközött néhány gladiátorral. A kolomposokkal ugyanis a korábbi években junior és serdülő szinten már sokszor összecsaptak a cívisvárosiak. Azok a párharcok kiélezett csatákat hoztak, és minden bizonnyal ez várható vasárnap is.

„A Miskolc elleni csorbát ki kell köszörülnünk, nem mellesleg a rájátszásba akarunk jutni” – hangsúlyozta Gyarmati Ottó, a Gladiators vezetőedzője. – „Nem gondolom, hogy a Cowbells bármennyit is vissza fog venni a lendületéből annak ellenére, hogy már a rájátszásban érezheti magát. Arra számítunk, hogy ugyanolyan elánnal fognak ellenünk pályára lépni, mint az eddigi ellenfeleikkel szemben. Nagyon egységes csapatot alkotnak. Technikailag szerintem fel vagyunk készülve, most már csak mentálisan kell ott lennünk a mérkőzésen.”

A DEAC Gladiators – Budapest Cowbells 2 találkozó június 13-án, 16 órakor kezdődik majd a Debreceni Egyetem Dóczy utcai Sportközpontjának műfüves pályáján. A találkozó ingyenes. Akik viszont nem tudnak a helyszínről szurkolni az alábbi linken követhetik a mérkőzést élőben.