
A találkozó előtt Szegvölgyi Szilvia Bernadett, az egyesület elnöke és Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára adták át „Az Eötvös DSE jó tanulója, jó sportolója” díjakat, amelyeket az alábbi sportolók vehettek át.
A mérkőzés első pontját a vendégek szerezték, de aztán Débora Ribeiro Araújo, Tóth Kinga és Fehér Anna Ditta támadásaival, valamit Béni Kitti ásznyitásával 4:1-re vezetett a DSZC-Eötvös DSE. Ezután egy hazai támadási hiba következett, amit Horváth Petra ütései révén kihasználtak a budaörsiek és 5:5-nél kiegyenlítettek. Berza Fanni ütése után ismét vezetett az Eötvös, de aztán átvették a játék irányítását a Pest megyeiek. Az sem segítette a hazaiak dolgát, hogy amikor lehetőség lett volna a felzárkózásra, akkor nyitást rontottak. A szett végén mindkét csapat eredményesen fejezte be támadásait, így a vendégek megőrizve előnyüket megnyerték a kezdőszettet.
A második játszmában is a házigazdák kezdtek jobban, 3:1-re, 6:4-re és 9:6-ra is vezettek. Ezután Débora Ribeiro Araújo két támadást is out-ra ütött, a vendégek pedig éltek a lehetőséggel, és átvették a játék irányítását és a vezetést. A végjáték hasonlított az előző játékrészére, hazai nyitásrontások könnyítették meg a Budaörs dolgát. Az utolsó pontok mindkét oldalon eredményes támadásokból születtek.
A harmadik játékrészben Béni Kitti szerzett néhány pontos előnyt nyitásokból csapatának. A vendégek ugyan többször közelebb kerültek, de a hazaiak lelkesen mezőnyöztek és a végjátékra visszaszerezték 4-5 pontos előnyüket. Bár két szettlabdájuk is volt Fehérvári Vivienéknek, a végén mégis a budaörsiek örülhettek. A hazaiak támadói a végén nem vállalták be az ütéseket, ráadásul a játékvezetők is ekkor ítéltek hálóérintést és szabálytalan érintést a hazaiak ellen. Így bár nagyot küzdött a DSZC-Eötvös DSE, a pontokat a Budaörs vitte el, amely ezzel a felsőházi pozícióban folytathatja majd a pontvadászatot.
DSZC-Eötvös DSE – Budaörsi DSE-Emericus 0:3 (-17, -18, -25)
DSZC-Eötvös DSE: Fehér Anna Ditta, Takács D. Orsolya, Ribeiro Araújo Debora, Berza Fanni, Tóth Kinga, Béni Kitti
Cserék: Fehérvári Vivien (liberó), Pálfi Kitti, Juhász Flóra Anna, Kerek Zsuzsanna
Edző: Szombathy András
Budaörsi DSE-Emericus: Pisák Flóra Magdolna, Horváth Petra, Jakab Boglárka, Merza Zsófia Krisztina, Kiss Zsófia, Darvas Hanna
Cserék: Futsek Sára Kármen, Liberó), Ujvárosi Boglárka (liberó), Vincze Sára, Tátrai Nikolett
Edző: Ujvárosi Levente Károly
A DSZC-Eötvös DSE legközelebb 2022. január 15-én 15 órától a DSZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikumban a Kispest SE ellen játszik.




