Fotó: kosarlabdaakademia.deac.hu
Lendületesen kezdett a hazai alakulat, olyannyira, hogy három perc alatt egy 10-0-ás rohammal adták meg a mérkőzés alaphangját. Az etap második felében a mieink is felvették a találkozó ritmusát: Ságodi Róbert és Promise Udemezue kiváló helyzetkihasználásaival szépen felzárkóztak a hajdúságiak (14-11). Az utolsó minutumban ismét Ságodi volt eredményes a hárompontos vonalon kívülről, majd a negyed vége előtt Debreczeni Olivér is feliratkozott a triplát dobók listájára, így a debreceniek vezettek az első tíz percet követően (14-17).
A folytatásban sem csillapodtak a kedélyek, Várszegi Ádám találataival hamar visszajöttek a pasarétiek, szerencsére Udemezue hármasával őrizni tudta a DEAC az előnyét. (21-20) A periódus derekán Cseh Botond akcióival újfent ellépett a Vasas és már hattal jártak a mieink előtt, amikor Magyari Kristóf és Fekete Csongor bravúros megmozdulásai visszahozták a fehér-fekete reményeket a nagyszünetre (27-27).
A pihenőt követően rendezte sorait Kádár Tamás együttese, és a harmadik negyed ismét a vendégeknek kedvezett. Az előző etapok során is kiválóan kooperáló Ságodi – Udemezue duó vezényletével szépen távolodtak a mieink (35-40). A házigazdák nem adták olyan könnyen magukat, igyekeztek sorra válaszolni akadémistáink kosaraira, de Magyari és Ságodi kiválóan hárították a fordítási kísérleteket, így négy pontos vendég vezetés állt az eredményjelzőn a záró felvonás előtt (39-43).
A mindent eldöntő negyedre extra energiákat mozgósítottak Várszegiék és egy szempillantás alatt újfent átvették a vezetést (46-43). A cívisvárosiak Gadus Bogdán révén próbálták tartani a frontot, de az elfáradni látszó juniorjaink pontatlanságait könyörtelenül kihasználta a rivális, és a véghajrában magabiztosan zárták le a találkozót (57-49). A Vasas Akadémia győzelmével átvette a bajnokság B-csoportjának listavezetői pozícióját, így a DEAC a tabella második helyéről várhatja a folytatást.
Vasas Akadémia/A – Debreceni KA U18/A 57-49 (15-17, 12-10, 12-16, 18-6)
DEAC: Ságodi 19/9, Gadus 6/3, Udemezue 9/3, Fekete 4, Hegedüs –
Cserék: Magyari 8, Debreczeni 3/3, Czipka -, Varga -, Orosi -, Seszták -, Balázsi –
Vezetőedző: Kádár Tamás




