DEAC KA U20: Az Atomerőmű ellen szakadt át a gát

A DEAC Kosárlabda Akadémia U20-as csapata hazai pályán huszonhat pontos győzelmet aratott az Atomerőmű SE alakulata ellen. Horváth Imre legénysége magabiztos sikerrel törte meg nyeretlenségi szériáját.

0

Névtelen-terv-9-300x154 DEAC KA U20: Az Atomerőmű ellen szakadt át a gátFotó: kosarlabdaakademia.deac.hu

Lendületesen kezdett az ASE, egy 0-5-ös periódussal indítottak az Oláh Gábor utcán. A harmadik percben a fehér-feketék is megkezdték a pontgyártást, Gadus és Czermann találataival hamar átvették a vezetést. (7-5) A folytatásban fej-fej mellett haladt a két gárda, az atomvárosiak rendre válaszoltak akadémistáink ellépési kísérleteire, így egy kiegyenlítettnek mondható első tízpercet követően két pontos DEAC vezetéssel zárult az etap (24-22). A folytatásban elkapta a fonalat Horváth Imre fiai elkapták a fonalat, Kiss és Lovas akcióira rendre válaszoltak a paksiak Csizmadia vezényletével, majd Czermann kosarait követően elkezdték növelni előnyüket a mieink (32-28). A félidőhöz közeledve megrázta magát az Atomerőmű, és Arnold kosaraival felzárkóztak. A hátralévő minutumokban rohamot indított a cívisvárosi együttes: Czermann és Gadus tripláinak köszönhetően újfent a DEAC diktálta a tempót, a dudaszó előtt pedig Hegedüs és Kiss remekelésének hála kétszámjegyű fórral térhettek pihenőre (52-39).

A fordulás után sem csökkent a házigazdák lendülete, a Paks ugyan nem adta magát könnyen, de Hegedüs és Czermann szépen tartották a debreceni frontot (65-48). Az etap derekán Szívós hárompontosát követően már csaknem húszra kúszott fel a hajdúsági előny (73-55). A hátralévő minutumokban Ritter révén próbáltak kozmetikázni a tolnaiak, majd a vége előtt nem sokkal Lovas triplája csillapította a kedélyeket. (80-63) A zárófelvonásra kovácsolt húsz pontos fórnak köszönhetően kedvező helyzetből kezdték az utolsó tíz percet Kiss Kolosék. A piros mezesek azonban megpróbálták a lehetetlent, és Arnold villanásaival tapadtak a Debrecenre, amit Czermann Patrikék nem néztek jó szemmel: öt perccel a vége előtt sikeresen visszaépítették a húsz pontos differenciát (92-72). A véghajrában sem lassított a DEAC, továbbra is csapatként mentek előre és Tóth találatát követően a száz pontos álomhatárt is átlépték. A hátralévő minutumokban Gadus és Batbaatar tripláival változatlanul ment előre a fehér mezes csapat, majd az utolsó percben Tóth közelijével, magabiztos hazai győzelemmel zárult az összecsapás (110-84).

NB I. A csoport, Fiú U20 – 24. forduló

DEAC KA U20 – Atomerőmű SE U20 110-84 (24-22, 28-17, 32-25, 26-20)

DEAC: Gadus 9/9, Kiss 27/3, Hegedüs 17/6, Batbaatar 7/3, Czermann 23/6

Cserék: Lovas 11/9, Balázsi 2, Fülep -, Magyari -, Tóth 5, Szívós 9/9

Vezetőedző: Horváth Imre