Kosárlabda NBI/B: Elolvadt a Mandics-tanítványok előnye

Tizenöt pontos vereséget szenvedett a DEAC U23-as csapata a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli vendégeként az NBI/B zöld csoport rájátszásában, a negyeddöntő második mérkőzésén.

0

safe_image-1-1-300x157 Kosárlabda NBI/B: Elolvadt a Mandics-tanítványok előnyeFotó: deac.hu

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a debreceni fiatalok ellentmondást nem tűrő játékkal nyerték meg a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli elleni párharc nyitócsatáját, így 1-0-s előnnyel utazhattak a csongrádiakhoz szombaton. A mieink a visszavágón két fontos játékosukat is kénytelenek voltak nélkülözni, ugyanis ezúttal Pollák Balázs és Fekete Csongor sem tartott a csapattal, ami bajlós árnyakat vetített előre az aktív rotáció létszámát illetően.

Ifjoncaink azonban idegenben sem illetődtek meg riválisuktól, először Ságodi Róbert bombázott távolról nevelőegyesülete gyűrűjébe, amit a következő akcióból Neuwirth Bence reprodukált. Nem sokkal később Kovács Ákos is a helyére tett egy hármast, hat ponttal ellépett a DEAC. A hazaiak Vuk Pavlovic találatai révén zárkóztak fel az első negyed derekán, majd Burko Semin faultos kosarával a nyolcadik minutumban a vezetést is átvették. Ezt követően Varga Zalán is értékesített egy 2+1-et a vásárhelyiek oldalán, míg a hajdúságiaknak már csak két sikeres büntetőre futotta a szünetig, 18-16-os állásnál vonulhattak pihenőre az együttesek.

A vendéglátók a folytatásra is átmentették lendületüket, Utasi Gábor tanítványai egy 8-2-es rohammal indították a második felvonást. A debreceniek lejtmenetét Neuwirth és Balázsi Soma triplái állították meg, de csak ideiglenesen: a sárga-kékek Varga Zalán remeklésének köszönhetően kétszámjegyű fórt alakítottak ki a félidőre. (37-26)

Az öltözőben rendezte sorait a Mandics-legénység, a cívisvárosiak a térfélcsere után Ságodi és Neuwirth vezényletével mindössze három minutum leforgása alatt szinte teljesen eltüntették hátrányukat. A Kosársuli Kelemen Balázs távoli dobásaival vészelte át a hullámvölgyet, a harmadik etap hajrájában pedig újfent növekedni kezdett a különbség a két alakulat között a hódmezőiek javára, 60-51-nél ért véget a játékrész.

A záró tíz percben főként Kovács Ákos megmozdulásai tartották életben a DEAC reményeit, a periódus közepén öt pontra küzdötték vissza magukat akadémistáink. A fáradtság jelei viszont ekkorra már jól láthatóvá váltak a szűk kerettel dolgozó ifistáinkon, amit a Vásárhely minden rutinját latba vetve ki is használt, és elsősorban Varga Ákos aktív közreműködésével el is döntötte a találkozót. A tizenöt egységnyi differencia az ütközet összképét tekintve túlzó, ugyanakkor kétségtelen, hogy Bodócsi Benjáminék megérdemelten egyenlítettek. Folytatás kedden, az Oláh Gábor utcán.

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli – DEAC U23 77-62 (18-16, 19-10, 23-25, 17-11)

DEAC: Ságodi 12/3, Neuwirth 19/15, Balázsi 4/3, Kovács 15/3, Fábián 8

Cserék: Gáspár 4, Udemezue –, Czermann -, Batbaatar, Tóth

Vezetőedző: Andjelko Mandics