A DEAC az extraligában, az Eötvös az NB-I-ben kezdi meg a bajnokságot

Lejárt a nevezési határidő a 2020–2021-es élvonalbeli bajnokságra. A nőknél 15, a férfiaknál 14 csapat adta be az indulási kérelmét, amelyet az MRSZ elnöksége el is fogadott.

0

88023777_10156755990681366_4460883037990682624_n-300x200 A DEAC az extraligában, az Eötvös az NB-I-ben kezdi meg a bajnokságot

A nőknél több jelentős változás is van a mezőnyben. Az Extraliga előző idénybeli csapatai közül a Jászberény csak az NB I-be, a Haladás pedig még oda sem adta be az indulási kérelmét, ezért az elit mezőnyét a bajnokság félbeszakadásakor az NB I-ben első két helyen álló Szent Benedek-Balatonfüreddel és a DVTK-val töltötték fel, amelyek vállalták is a kihívást.

Ami az NB I-et illeti, itt tehát újonc lesz a Jászberény, illetve alulról a PTE-PEAC, viszont a Haladás mellett a Palota sem vállalt az indulást ebben az osztályban – pedig az előzetes szándéknyilatkozatukban még pozitívan nyilatkoztak, később azonban arra hivatkoznak, hogy a teremkövetelményeknek nem tudnak megfelelni (ezen semmit nem változtatott az eredeti kiíráshoz képest az MRSZ), végül mégsem neveztek –, így jelen állás szerint csak hét gárda alkotja majd a mezőnyt.

NŐI NB I LIGA (7 csapat):
Budaörsi DSE
DSZC-Eötvös DSE Derecske
Gödöllői RC
Jászberény Volleyball Team
MÁV Előre-Bericap
PTE-PEAC
TFSE

56635103_868131330184718_4226745283851059200_o-300x200 A DEAC az extraligában, az Eötvös az NB-I-ben kezdi meg a bajnokságotFotó: DEAC

A férfiaknál a csonka bajnokságban a legjobb hat közé jutó csapatokat a Dunaferrel egésztették még ki, így ott hét gárda indul majd, csakúgy, mint az NB I-ben, ahol a Dág, a KISTEXT és a MEAFC-Miskolc lesz majd újonc, viszont a nőkkel ellentétben a pécsiek itt nem fognak indulni.

FÉRFI EXTRALIGA (7 csapat):
DEAC SNK Kft

Dunaferr SE
FINO Kaposvár
Kecskeméti RC
MAFC-BME
Pénzügyőr SE
Vegyész RC Kazincbarcika