
A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U15-ös csapata vasárnap a középmezőnybe tartozó Csenger ellen hamar érvényesítette volna a papírformát, hogy a bajnokság vége előtt két fordulóval is a dobogó második helyén álljon. A felek őszi összecsapásán sima, 3–1-es hajdúsági siker született, de az elmúlt hetek formája alapján ezúttal sem számíthattunk más kimenetelre.
A várakozással ellentétben a Sportiskola rémálomszerűen kezdte a mérkőzést, egy egyéni hibát kihasználva Makó Milán a 6. percben vezetéshez juttatta a Csengert. A vendégek azonban a folytatásban átvették az irányítást és szűk negyedórával később Tóth Bálint révén egyenlítettek. Hiába adódott több helyzet a DSI előtt, a 24. minutumban Tóth Zoltán ismét előnyhöz juttatta a szabolcsiakat. A hazai gárda nem örülhetett sokáig, ugyanis öt perc múlva Tóth Bálint másodjára is egalizálni tudott. Kerek Balázs tanítványai ugyan a múlt hetinél tompább teljesítményt nyújtottak, így is könnyedén passzolgattak az ellenfél tizenhatosán belül. A nagy nyomás góllá érett, a félidő előtt Gulyás Bendegúz vette be a kaput, találatával pedig a debreceniek először álltak jobban a mérkőzésen.
A második játékrészt a vendégek kimondottan jól indították, és mivel a 47. percben Gulyás Bendegúz másodjára is megzörgette a hálót, a Csenger még nehezebb helyzetbe került. A szabolcsi fiatalok hajtottak az eredmény után, de nem találták a kék-sárgák ellenszerét. A Sportiskola a végéig magabiztosan tartotta előnyét, így végül 4–2-es győzelmet aratott és egy lépéssel még közelebb került az ezüstérem megszerzéséhez.
Mivel a közvetlen rivális FILO sem hibázott, így a két egységnyi előnyben lévő debrecenieknek a listavezető Karcag, valamint a Puskás Akadémia ellen is kizárólag a három pont megszerzése lehet a cél.
Regionális U15 Alap Észak-Kelet, 25. forduló
Csenger FC – DSC-SI 2–4 (2–3)
DSC-SI: Lukács – Szalontai (Varga V. 64’), Pataki, Kocsis, Tóth B. (Kovács J. 64’), Kovács D., Keszler, Kalapos, Gulyás (Pecséri 55’), Kiss I., Takács T., Máté B.
Edző: Kerek Balázs
Gólszerzők: Tóth B. 19’, 29’, Gulyás 37’, 47’
Kerek Balázs: Sajnos az első félidőben megközelíteni sem tudtuk a múlt heti játékunkat, teljesen akadozott a gépezet. Az ellenfél ráadásul hamar megszerezte a vezetést, de erre szerencsére hamar válaszoltunk egy góllal. A csapongó játékrész végén már nálunk volt az előny, és mivel a második félidőt uraltuk, megérdemelten nyertünk. A mérkőzés fénypontja a játékvezető volt, aki a kiváló döntések mellett néha még kommentálta is az eseményeket, ezáltal a csapatokat még szórakoztatta is. A következő két fordulóban nem hibázhatunk és nem engedhetjük meg magunknak, hogy tompák legyünk, mert az könnyen megbosszulhatja magát.
T.H.





