3×3-as egyetemi bajnokság: Harmadik helyen zártak lányaink

Szombaton került megrendezésre az egyetemi és főiskolai 3×3 bajnokság döntője, ahol az ország hat legjobb csapata szállt harcba a bajnoki címért, a fiatal debreceni gárda a végül a harmadik helyen zárta a tornát.

0

3×3-300x157 3×3-as egyetemi bajnokság: Harmadik helyen zártak lányainkFotó: deac.hu

Csapatunk átlag életkora 15,5 év így már az is óriási bravúr, hogy bejutottunk a döntőbe. Az első selejtezőre 4 junior játékossal utaztunk (Futó Sára, Hegedűs Dóra, Király Viktória, Sós Anna). A 14 csapatból a hetedik helyet sikerült megszerezni. A második selejtezőre sérülés miatt, 2 kadett korú játékos került, ahol a hatodik helyen végeztek a lányok. – mondta Papp Alexandra a 3×3-as lányok edzője.

A két selejtezőn elért bravúros teljesítmény elég volt, hogy a lányok kvalifikálják magukat a legjobbak közé. A döntőn két hármas csoportot alakítottak ki, ahol a mieink a TFSE, illetve a PTE csapatával alkották az „A” jelű csoportot. A másik hármasban pedig a SZOESE, BME és a MEAFC csapata küzdött egymással.

-Az első mérkőzésen rögtön a későbbi bajnokcsapattal mérkőztünk meg, ahol 7 pontos vereséget szenvedtünk. A következő meccs a PTE ellen a 4 közé jutásról szólt. A lányok remek játékkal és óriási küzdeni tudással diadalmaskodtak. Az elődöntőben a SZOESE csapata nagy falatnak bizonyult, így a harmadik helyet szerezte meg a DEAC csapata. – összegezte a tréner.

Csapat tagjai : Futó Sára, Király Viktória, Szabados Dorottya, Pásti Regina

Edzők: Vasas Orsolya, Kovács Imre, Papp Alexandra

Vasas Orsolya: Őszintén, az első forduló előtt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a kis fiatal csapatunkkal idáig eljuthatunk. Aztán már az első meccs után láttuk, hogy teljesen partiba tudunk lenni, sőt.. Olyan küzdést, akarást tettek le a lányok a pályára mindegyik fordulóban, hogy öröm volt nézni. A döntő már csak hab volt a tortán, de még azt is tudták tetézni egy bronzzal. Óriási élmény volt nekünk is, nekik is. Eszméletlen büszkék vagyunk rájuk!

Papp Alexandra: Óriási dolgot vitt véghez ez a négy leányzó. Mérhetetlenül büszkék vagyunk rájuk! Felnőtt mezőnyben, náluk jóval tapasztaltabb játékosok ellen rendkívüli teljesítményt nyújtottak. Örökre szóló élmény lesz ez számunkra, megkoronázták egész éves teljesítményüket.