Fotó: Ásztai Csaba
Először is: minden tiszteletem a szurkolóké. Közel hatezren szorítottak a srácokért, nem tudom ki ment haza csalódottan, és ki csettintett egyet az ujjaival. Na jó. Hurrá optimizmusra nincs okunk, de azt gondolom érdemes még egy kis időt adni a focistáknak és a szakmai stábnak is. Főleg az utóbbinak.
A pályán lévőknél adott egyfajta otthonról hozott tehetség, hozzáállás, képesség. És ez utóbbiból keveset gyűjtöttek páran. Ez nem baj, csak akkor némi átképzéssel szakmát kell váltani. Senkit nem megbántandó mondom mindezeket, de ország-világ látta, látja, ha a bőrgolyó nem ott landol, ahol a feladó szeretné. Hogy a postás kiválasztása néha átgondolatlan, na az a része már a szakma feladata.
Azért fogalmazok rébuszokban, mert szuper ügyetlen emberként nincs jogom másokat kritizálni.
Tucatnyi új fiú érkezett a DVSC-hez, közülük kevesen voltak a Vasas ellen a gyepen. Harmincegy labdarúgó gyakorol most mindennap Pallagon, hírek szerint huszonöten maradnak. És ez megint csak szakma. Nem irigylem Janeiro mestert.
Apropó Janeiro. A futballisták szeretik. Látszik, igyekeznek, hajtanak, mindegyik bizonyítani kívánja, helye van a Nagyerdei gyepén. Már a harmadik találkozón tapasztaltam, tapasztaltuk, az első félidőben több teret engedünk az ellenfélnek. Ez azt vonja maga után, hogy állandóan rohanni kell az eredmény után, hogy a hátrányt ledolgozzuk. A tréner a szünetekben igyekszik rendet rakni a fejekben, eddig az eligazítás ikszekre volt elég.
Van tíz napunk a következő meccsig. Mezőkövesdre látogatunk majd 21-én. Este nyolcra beszélte meg az MLSZ a randit. Akkor már a Zsóry felől sem bűzlik a kénes víz szaga, a nem túl acélos Supka legénység ellen igenis van sanszunk. Addig beépülhet az a Horváth Krisztofer, akiért versengtek a honi klubok, mégis Debrecenben kötött ki. Játszhat majd a Szlovákiából érkezett kis görög is, és összeáll a kép. Ki lehet hímezni Dzsudzsákéknak a kövesdi füvet, ami olyan lehet, mint az a matyó hímzés, melyet a helybéli Kiss Jankó Bori sem álmodhatott volna meg jobban.
Most van három pontunk, három találkozóból. Rúgtunk négyet, de ugyanannyit kaptunk is. Ez utóbbi egy kicsit túlzó. Nem bírtunk el hazai pályán két újonccal. Elgondolkodtató. Mégsem szapulunk, nem füttyögünk, hanem igenis türelmes drukker módjára bizakodunk.
Ha nagyon költői akarok lenni, Vörösmarty szavaival zárnám szabadon: hazádnak ne l e n d ü l e t l e n ü l légy híve, oh piros-fehér magyar!
W.Gy.
