
Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló
Szerda délben bombaként robbant a hír, miszerint Szima Gábor átadta a helyét, a tulajdonában lévő a DVSC Futball Zrt. részvényeit a debreceni önkormányzat vásárolja meg. A debreceni klub élére új vezetőt nevez ki az önkormányzat, az igazgatóság elnöki posztjára Szabó Pétert, a Schaeffler Magyarország ügyvezetőjét javasolják, erről a csütörtöki közgyűlésen fognak szavazni.
Véget ért egy 19 éven át tartó korszak, mely kiesétől-kiesésig tartott, ugyanis Szima Gábor akkor vette át klub irányítását 2001 nyarán, mikor a DVSC búcsúzott az élvonaltól. Ennek ellenére a következő szezont ismét az első osztályban kezdte meg a Lokomotív, mely annak volt köszönhető, hogy a BKV Előre nem vállalta az NB-I-ben való indulást. Elkezdődött egy szisztematikus építkezés, de akkor még nem lehetett sejteni, hogy a DVSC történetének legsikeresebb időszaka következik, bajnoki cím csak a legmerészebb álmokban szerepelt. Az álomból viszont valóság lett, melyre négy évet kellett várni, egy 8. hely és két bronzérem után a Vasutas felért a csúcsra, megnyerve a magyar bajnoki címet. Utóbb kiderült, még van néhány megálló a csúcsig, a történelmi sikert még 6 bajnoki cím (egy veretlen) 6 Magyar Kupa, 5 Szuperkupa, 1 Ligakupa győzelem, Bajnokok Ligája és Európa-liga csoportkör követi. Ez a veretes eredménysor kiegészült egy 2. és két 3. hellyel, ennek fényében kijelenthető, a DVSC a hazai labdarúgás legeredményesebb csapatává vált, a 2000-es években a magyar futball meghatározó szereplőjévé lépett elő a piros-fehér klub.
Az elmúlt majd másfél évtizedben voltak hullámvölgyek is, két alkalommal került veszélybe a Loki élvonalbeli tagsága. Az elsőt a 2016-2017-es szezon záró fordulójában a DVTK legyőzésével sikerült elhárítani, viszont az idei bajnokság utolsó játéknapján kisiklott a Lokomotív. A Paks elleni döntetlen azt eredményezte, hogy 27 év után a DVSC búcsúzni kényszerült az élvonaltól, illetve véget ért a 19 éven át tartó Szima-éra.
Szima Gábor személye az utóbbi években eléggé megosztó volt a debreceni futballbarátok körében, a szurkolók többsége távozását követelte, mely hangok megerősödtek a kiesést követően. Ez meg is történt szerda délben, miután távozott a klub éléről. Azt viszont nem lehet elvitatni Szimától, hogy a sikerkorszak – nem kisebbítve a korábbi játékosok és edzők érdemeit – neki köszönhető. Véleményem szerint, ha öt évvel korábban áll fel az elnöki székből, képletesen szólva szobrot állítanak neki Debrecenben, de az köztudott, mennyire nehéz a csúcson abbahagyni. Összességében nézve az elmúlt 19 évet, annak ellenére, hogy kiesett a DVSC az első osztályból, köszönettel tartozunk Szima Gábornak.
A 2020-2021-es szezontól új korszak veszi kezdetét, arra, hogy az elkövetkező években mennyire lesz sikeres a DVSC, arra majd az idő fogja megadni a választ. A debreceni futball szerelmesei természetesen bíznak abban, hogy a Loki újra a régi fényében fog ragyogni. Jómagam azt szeretném megélni, hogy a 10 bajnoki cím után járó csillagot lássam a piros-fehér mezen.
Bármi is történik, egy valami biztos: DVSC volt, van és lesz!
Hajrá Loki!
K.Z.T.




