Hűha!
Mind a mai napig nem sikerült felfogni ezt a teljesítményt, ezt az eredményt, de kimondhatatlanul boldog vagyok. Azt, hogy mennyire gondoltam volna, hogy ilyen időre leszek képes? Az edzések már nagyon jól mentek az utóbbi időszakban, így arra lehetett számítani, hogy futhatok egy jót a Szuperliga Döntőn. Zsoltnak (Benedek Zsolt, Zita edzője – szerk.) ott volt a fejében, talán meg kellene próbálni, ő úgy érezte, képes vagyok az országos csúcs közeli időre, de én nem mertem elhinni. Nem gondoltam volna, hogy sikerül, hogy ennyivel sikerül megjavítanom a magyar rekordot, ráadásul az olimpiai részvételre jogosító szintidőt is megfutnom. A verseny előtt a minimális elvárás, a világbajnoki szintidő elérése volt, de a rajt előtt egy órával azt beszéltük edzőmmel, tegyünk föl mindent egy lapra, próbáljuk futni a magyar csúcs iramát. A 3000 akadály viszont az a szám, amiben lehet nem érvégig az ember, ha irreálisan erősen kezd, de azért vagyunk sportolók, hogy feszegessük a határainkat, kihozzuk magunkból a maximumot. Verseny közben Zsolt kiabálta be nekem az időket, már kezdtem egy kicsit elhinni, hogy talán sikerülhet. 6.20 volt a kétezres részidőm, akkor mondta Zsolt, próbáljak meg gyorsabban futni. Az utolsó 600-on már annyira biztatott mindenki, ami plusz erőt adott, de a szívem is vitt előre, teljesen kifutottam magam. Hallottam, hogy a szpíker számolta az időt: 9.19., 9.20, 9.21, az fordult meg a fejemben, biztos elnézte, 29-et akart mondani. Célba érés után ránéztem az órára, egyszerűen nem tudtam elhinni amit látok, annyira fáradt voltam, hogy csak azt mondtam magamban: Hűha! Szüleim és testvérem is ott voltak a stadionban, verseny után természetesen találkoztam velük, mindannyian elérzékenyültek. Tíz éve dolgozunk együtt Benedek Zsolttal, úgy gondolom, ennek a közösen eltöltött tíz évnek a megkoronázása ez az eredmény.
Bizonyítani magamnak, fel tudok állni, jó sportoló vagyok
Az utcai versenyeken elért időkből már látszódott, nem vagyok rossz állapotban, mivel pályaedzéseket is végeztem, azt éreztem, fizikálisan jobb vagyok, mint két éve, amikor 9.39-et futottam a szuperligán. Ezért is nem volt szerintem irreális a világbajnoki szintidőt célul kitűzni magunk elé. Zsolt pedig az utolsó edzés után azt a következtetést vonta le, hogy akár magyar csúcson belüli eredmény is születhet. Szerencsére jó versenyző típus vagyok, kitudok még egy kis pluszt is hozni magamból az edzettségi állapotomhoz képest, ez is kellett a csúcsjavításhoz. Március-április környékén még úgy nézett ki, lehet, nem is tudok elindulni a szuperligán, ezért is hihetetlen számomra ez az idő. A „kényszerszünet” alatt a szervezetem meg tudott pihenni, viszont ahogy elkezdtem az edzéseket éreztem, az előtte elvégzett munka nem veszett kárba, nagyon lassan kezdett visszajönni, ez adott egy plusz motivációt nekem. Lehet, kellett ez a pihenő fejben és fizikálisan, így úgy tudtam elvégezni a felkészülést, hogy bebizonyítsam magamnak, fel tudok állni, igenis jó sportoló vagyok.
Step by step
Azzal, hogy kvalifikáltam magam a világbajnokságra, borult az előre eltervezett program, eredetileg a szuperliga és a csapatbajnokság volt a fő versenyünk. A hétvégén mondtam Zsoltnak, bárhogy alakul a 3000 akadály, nem szeretnék elhamarkodott döntést hozni az elkövetkező időszakra nézve, a csb-re fókuszálok, szeretném megvédeni magyar bajnoki címem félmaratonon. Majd 8-án leülünk, és átbeszéljük a folytatást, addig nem akarok mással foglalkozni. Az akadály most eléggé kifárasztott fizikálisan és fejben is, a bokámat is eléggé megviselte a vizesárok, kicsit pihentetni kell, de ez a hét a csapatbajnokság fényében fog telni. Step by step, ahogy szokták mondani, az első lépés megvolt, a csb a következő, majd jöhet az újabb lépés.
Szeretnék mindazoknak köszönetet mondani, akik bíztak bennem és támogattak, ebből is erőt tudtam meríteni.
