
Fotó: deac.hu
A DEAC férfi röplabdacsapata a Magyar Kupa előző körében a Veszprém otthonában nyert 3:0-ra, ezzel került a legjobb nyolc közé. Fodor Antal legénységére kedd este jóval nehezebb meccs várt, mivel a Pénzügyőr vizitált a DESOK-ban. A negyeddöntőben már két mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése, a párharc első felvonását rendezték meg ma a cívisvárosban, míg a visszavágó a tervek szerint január 9-én lesz a fővárosban.
A vendégek kapták el jobban rajtot, Ray ásza után 1:3 szerepelt a kijelzőn. Nem sokkal később Pavliuk remek nyitásával egalizáltak a házigazdák(5:5). Egy 3:0-s sorozattal kicsit meglépett az ellenfél (6:9), de nem törtek meg ettől a fekete-fehérek. Pavliuk újabb pontjának hála a meccsen először voltak előnyösebb helyzetben (11:10). A folytatásban is szoros csatát láthatott a publikum, majd a végjátékban ismét 3:0-s szériát produkált a PSE, így 20:20-ról 20:23 lett az állás. A hátralévő időben sem adták fel a küzdelmet a hajdúságiak, ennek ellenére a bravúros fordítás nem jött össze (23:25).
A második játszma első perceiben a hazaiaknál főleg Lescay, a másik oldalon pedig a rutinos Kovács Zoltán villogott. A periódus derekán feladót cserélt Fodor Antal vezetőedző: Lasecki helyét Tóth András vette át. Tóth szervái sok fejtörést okoztak a budapestieknek, így 15:16-ról 18:16-ra módosult az eredmény. A végjátékban úgy festett, hogy összejöhet az egyenlítés, mivel 23:20-nál már csak két egység választotta el Fodor-legénységet a szettgyőzelemtől. Sajnos bosszantó hibák csúsztak be, ezért nem tudták megragadni az esélyt (23:25).
A harmadik etap előtt abban bízhattunk, hogy az októberi bajnokin 0:2-ről fordítottak az egyetemisták. Sajnos ezúttal elmaradt a feltámadás. Azt nem lehet állítani, hogy nem hajtottak, de a kulcspillanatokból nem jöttek ki jól. Lescay produkcióját ezúttal sem érhette kritika, a kubai légiós ezúttal 23 pontot termelt. A Pénzügyőrben Kovács Zoltán volt a legeredményesebb, ő 20 egységig jutott.
Aki csak a 0:3-as végeredményt látja, azt gondolhatja, hogy simán győzött a PSE, ám ez nem így van, mivel két szettben is minimális különbség döntött, a harmadik játszma végére pedig mindössze 3 pontos differencia alakult ki.
Férfi röplabda Magyar Kupa-negyeddöntő 1. mérkőzés
DEAC – PSE 0:3 (23:25, 23:25, 22:25)




