Terjedelmi okokból nem vállalkoznánk valamennyi sportsiker teljes és átfogó felidézésére, hiszen azok még vázlatos formában is naphosszat felölelő felsorolást igényelnének. Avagy túlzás nélkül mondhatom, hogy a teljesség igénye ezúttal nem funkcionálhat elvárásként, elvégre megszámlálhatatlan szempontból bizonyult emlékezetesnek az év. A város egyik ékkövének számító futballcsapat kis híján megjárta a poklok poklát, hogy aztán megerősödjön, s hagyománnyá erősödő értékeinek, erényeinek köszönhetően újra CSAPATTÁ érjen. Változatos szezont zártak a DVSC női kézilabdásai is, ám a Magyar Kupa bronzéremmel járó katarzis aligha válik gyorsan múló emlékké az egyszeri szurkolók és a fanatikus sportkedvelők számára. Az egyetemi sportélet úgyszintén ontotta magából a sikereket, hisz az előremutató előadások, konferenciák gyűrűjében, na meg a töretlen szakmai fejlődés mellett a versenysport területén sem szerénykedtek a Debreceni Egyetem kötelékében szereplő együttesek. Több szakosztály is osztályt ugrott, mi több, kosarasaink és futsalosaink az elitmezőny kapuján léptek át, így az idei évadban már az ország legerősebb csapatai között bizonyíthatják kivételes rátermettségüket. Felejthetetlen élményeink sorát gyarapíthatták a Hódos közönsége elé harmincadik évfordulójuk apropóján kifutó hölgyek, akik megfogyatkozva bár, de újra elhozták nekünk azt a ragyogást, melyben a három évtizeddel ezelőtti bajnoki diadal révén városunknak része volt. Beszámolhattunk vívóink, atlétáink, búvárúszóink sikereiről. Na és persze, nem feledkezhetünk meg utánpótlás-csapataink és sportolóink szerepléséről sem, hisz fiataljaink minden sportágban, minden szinten és minden korosztályban sikeresen vették a versenyszintű sportolás egyre nehezedő és sokasodó kihíváshalmazát. Mindegy volt, hogy Universiadé, vagy EYOF, miképp mindegy volt az is, hogy épp az öreg kontinens, vagy a világ valamennyi sportolója számára rendeztek seregszemlét. A cívis fiatalok büszkén és eredményesen képviselték városunkat, hazánkat. S az ő jelenlétük, teljesítményük mintegy determinálja, hogy városunkban zajló sokrétű és profi munka révén Debrecen továbbra is értéket képviseljen a hazai sportéletben.
Így hát következzen a köszönetnyilvánítás, hiszen valamennyi, városunk sikeréért tevékenykedő sportolónak, edzőnek és sportvezetőnek hálával tartozunk a magunk mögött hagyott hónapok eredményeiért. Ám abszolút igazságtalanság lenne, ha kizárólag diadalittas pillanatokról, győzelmekről és érmekről szólnának ezek a sorok. Sokkal inkább fontos az alázatos és becsületes munka, mellyel saját magatokért, egyesületetekért, és nem utolsósorban városunk hírnevének öregbítéséért dolgoztok. Elvégre mindegyikőtöket összeköti ez a csodálatos közeg, mely kitűnő sportolók százait, ezreit adta, s adja ma is a nagyvilágnak.
Köszönjük hát nektek, s kívánunk mindenkinek Boldog Új Esztendőt, egészségben gazdag, sikerekkel teljes sportpályafutást, és örömteli életet!
Hajrá Debrecen!
T.S.




