Vereség a visszavágón

A csütörtök délután lejátszott és debreceni győzelemmel zárult Hokiklub Budapest elleni mérkőzés visszavágójára vasárnap került sor a Tüskesátorban.

0

jeghoki_junior_u20 Vereség a visszavágónJunior játékosaink annak tudatában léptek a jégre, hogy a rendes játékidőben kivívott győzelem sem jelent biztos továbbjutást a kvalifikációs csoportból. Jó hír volt, hogy Rácz Kristóf hosszú betegség után ismét játékra jelentkezett, de így is terjedelmes maradt a sérültek és betegek listája; Salló, Kiss Tamás, Lányi és Szigeti továbbra sem állhatott a szakvezetés rendelkezésére.

„A csütörtöki meccsen éreztem, hogy van bennünk erő, hogy tudunk fordítani, – mondotta Máthé Csaba vezetőedző a mérkőzés után – most viszont nem. A HKB jobban játszott; sokat lőttek kapura, élesebbek voltak a befejezéseknél, miközben mi puhán, erőtlenül hokiztunk. Ezúttal nem érdemeltünk győzelmet. Másfél hetünk lesz arra, hogy rendezzük a sorokat. Még két meccsünk van hátra a középszakaszból, egy az EBYSL-ben, egy a magyar bajnokságban. Természetesen mindkettőt meg akarjuk nyerni, ezt követően pedig a hazai pontvadászatra koncentrálunk.”

Hokiklub Budapest-Debreceni HK 4-2 (2-1, 0-0, 2-1)
Gólszerzők:
Kozma, Márton K.