
A tabella második helyén álló Nyírség együtteséhez látogatott Takács Tamás csapata. Már a 6. percben kétgólos hátrányba kerültek, ám hamar sikerült szépíteni. Mindkét oldalon alakultak ki helyzetek, játékban egyik csapat sem tudott a másik fölé emelkedni.
A második játékrész elején sem változott a játék képe, de az 55. percben újabb hazai találat született, majd nem sokkal később már negyedszerre is mattolták a debreceni védelmet. Teljesen szétesett a lányaink játéka, amit a hazaiak ki is használtak, megszerezve ötödik góljukat. Tóth Dorka második találatával még kozmetikázott a végeredményen, de pont nélkül tértek haza a nyírségből.
Nyírség NSC – DVSC-DLA: 5:2 (2:1)
DVSC-DLA: Ratku Dóra, Tóth Zsóka, Sain Anna, Szabó Fanni, Helmeczi Petra, Komlós Lilla, Tóth Laura, Fekésházy Eszter, Kiss Boróka
Cserék: Balogh Mercédesz, Katona Klaudia, Zágonyi Hanna
Edző: Takács Tamás
Gólszerző: Tóth Zsóka 8’, 80’
Takács Tamás: Sajnos még nem találjuk őszi önmagunkat, a játékunk elmarad az akkor nyújtottól. Az első félidőben partiban voltunk ellenfelünkkel, akkor úgy nézett ki, az egyik pont meg lehet, sajnos a második játékrészben bekapott gól után szétesett a játékunk. Az öt kapott gól ellenére azt mondom, játéktudásban nem volt jobb az ellenfelünk, voltak nekünk is helyzeteink, de ami ősszel bement, az most kimaradt. Most lesz két hét szünet a bajnokságban, rendeznünk kell a sorokat, fejekben rendet tenni. De dolgozunk azon, hogy a következő mérkőzésen már sikeresen szerepeljünk.




