Téglási Gábor életében a labdarúgás immáron hosszú évek óta központi szerepet játszik. A DVSC egykori cerberusa eleinte mezőnyjátékosként bontogatta a szárnyait, ám hamar a kapuban találta magát.
„Lakótelepen nőttem fel, és a haverokkal már egészen kiskorom óta rúgtam a bőrt. 10 évesen elmentem a Debreceni Kinizsi tehetségkutatójára, amelyen két selejtező után lehetett bejutni a csapatba, szerencsére sikerrel vettem az akadályokat. Az első edzőm, Oláh György eleinte baloldali középpályásként számított rám, de egy mérkőzésre a kapusunk nem tudott eljönni, és én pótoltam. Hamar megszerettem a posztot, nem igazán vágytam vissza a mezőnybe. Szépen haladtam előre a szamárlétrán, nem voltam 15 éves, amikor bekerültem az NB II-es csapat keretébe, ami hatalmas megtiszteltetésnek számított. A Debreceni Kinizsiben 16 esztendősen debütáltam egy kupameccsen. Szintén nagy büszkeséggel töltött el, hogy bekerültem az ifjúsági válogatott bő keretébe, igaz az együttesben nem mutatkoztam be, de olyan vetélytársaim akadtak, mint Petry Zsolt és Szeiler József. A Kinizsiből Nyíregyházára kerültem, ahol két évet töltöttem, majd Garamvölgyi Lajos 1993-ban csábított a Lokihoz” – vágott bele a múltidézésbe Téglási Gábor.
Hatalmas ünneplés
Jó döntésnek bizonyult, hogy igent mondott a piros-fehéreknek, hiszen szép sikereknek lehetett a részese.
„A DVSC-ben nyolc évet húztam le, ez alatt kétszer nyertük meg a Magyar Kupát, a bajnokságban pedig a dobogó harmadik fokára állhattunk fel 1995-ben. A 99-es MK-elsőség különösen kedves, hiszen akkor én számítottam az elsőszámú kapusnak. Az első ellenfelünk a Lébény volt, a meccset csak 2–1-re nyertük meg. A folytatásban a Vasast, a Diósgyőrt és a Győrt is búcsúztattuk. A Tatabányával vívott finálé maga volt a katarzis, még ma is libabőrös leszek, ha szóba kerül ez a találkozó. Nem játszottunk jobban, mint a riválisunk, sikerünket a szív diadalaként jellemezném. Hatalmas ünneplést csaptunk, sok benzinkúton megálltunk, ahol a szurkolók vártak bennünket, míg a főtéren hatalmas tömeg köszöntött bennünket. A drukkerekkel egyébként is baráti viszonyt ápoltunk, sokat találkoztunk velük. A bajnoki bronzérem megszerzése sem mindennapi történet, hiszen az utolsó fordulóban a Fehérvár 2–1-re legyőzött bennünket, de közvetlen riválisunk is botlott, így szereztük meg a harmadik helyet. Nem túlzok, ha azt mondom, ez a legszebb vereség a pályafutásomban. A csapat eredményes szereplésének az volt az egyik titka, hogy remek közösséget alkottunk, előfordult, hogy két edzés között sem mentünk haza, hanem együtt töltöttük az időt. Több egykori csapattársammal, például Mező Józseffel, Horváth Bélával, Sándor Csabával, Szatmári Csabával, Pető Zoltánnal, Dombi Tibivel, Kerekes Zsomborral és Ulveczki Zolival is tartom a kapcsolatot. 2001-ben intettem búcsút a Lokinak, ekkor visszatértem Nyíregyházára, ahol a sport mellett megszereztem a különböző edzői licenceket” – mutatott rá Téglási Gábor.
Nem unatkozik
Az újabb szabolcsi kitérő nem tartott sokáig, hiszen 2003-ban már a DEAC sikereiért dolgozott.
„A DEAC-hoz Katona Zoltán hívott, játékos-edzőként irányítottam a megye I-es gárdát. Közben létrehoztam a kapusiskolámat, amely ma is működik, jelenleg 30 gyermekkel foglalkozom Tóth Feri kollégámmal. A nagyobbakkal én dolgozom, míg a kisebbek felkészítéséért Feri felel. Az évek során több NB-s bajnokságba eljutó hálóőrt neveltünk, a teljesség igénye nélkül megnevezhetem Fülöp Gergőt, Hrabina Alexet, Vasas Gergőt, Perger Bencét, valamint Rácz Tomit. Úgy gondolom, napjainkban egy kapusnak gladiátornak kell lennie. Kézzel és lábbal is jól kell bánnia a labdával, emellett fontos, hogy nyugodtságot és biztonságot sugározzon. 2006-ban újra rábólintottam a Szpari ajánlatára, Gálhidi György vezetésével sikerült az élvonalba jutnunk. További örömöt jelentett, hogy Balogh Jani a válogatottba is meghívót kapott. Sajnos a legutolsó nyíregyházi időszakom szomorúan zárult, hiszen az együttes nem kapta meg az élvonalbeli indulási jogot 2015-ben. Ebben az évben kerültem a Debreceni Labdarúgó Akadémiára, ahol jelenleg az U16-os, az U17-es, illetve az U19-es alakulatnál vállalok szerepet. Szerintem kapusfronton jó a helyzet a DLA-nál, Szabados Pisti és Kovács Peti már a nagycsapat ajtaján kopogtat, Deczki Máté Stoke-ban bizonyíthat, míg Csordás Dávidra és Acsádi Bencére az utánpótlás nemzeti együttesben is számítanak” – mesélte a tréner, aki a harmadosztályú DEAC kapuvédőinek felkészítését is irányítja.
Az utánpótlás adott
A Téglási családban nem esett messze az alma fájától, hiszen Téglási Gábor fia is kapuskesztyűt húzott.
„Gábor 8 éves, és nekem ő a kedvenc kapusom. Jó alkata van, de ilyen korban még nehéz megmondani, mire viheti. Barcelona-drukker vagyok, míg a fiam a Real Madridnak szurkol, így egy-egy El Clásico során mennek a zrikák. Azt szeretném leszögezni, hogy amikor a Barca kevésbé volt eredményes, én akkor is szimpatizáltam a katalánokkal. Követem az angol bajnokságot is, kiemelten figyelem a Manchester Unitedet. A Bundesligát szintén szeretem, bízom benne, hogy Gulácsi Péter hamarosan egy komoly gárdához igazol. A családom után számomra a labdarúgás a legfontosabb” – zárta mondandóját Téglási Gábor.
B.Á.
