Fotó: Nagy Anita
A Vidék bajnokságban a DVSE Egerben szállt medencébe a pontokért a hétvégén. A kétnapos esemény elején az már eldőlt, hogy nem tudja mindegyik mérkőzését lejátszani Kardos Sándor együttese, hiszen a SPA-PRO nem jelent meg a helyszínen. A debreceni fiatalok az első mérkőzésükön 12-8-as vereséget szenvedtek a Szolnoki Dózsa ellen, a második összecsapásukon pedig a nagyváradi gárda bizonyult túl erős ellenfélnek. A második napot a SPA-PRO ellen kezdte volna a DVSE, de az előbb említett okok miatt az a mérkőzés elmaradt. A második vasárnapi mérkőzésén azonban sikerült javítani a cívisvárosi pólósoknak, miután 13-9-re legyőzték a ZF-Eger korosztályos csapatát.
A negyedik forduló után a DVSE a Piros csoport ötödik helyén áll. Folytatás május 26-án és 27-én Szolnokon.
Az Észak-keleti Liga Kupában szereplő debreceni csapat két vereséggel zárta szombaton a Piros csoport harmadik fordulóját Miskolcon.
Vidék bajnokság gyerek III. Piros csoport 4. forduló:
Szolnoki Dózsa – DVSE 12-8 (1-3, 3-1, 5-2, 3-2)
DVSE: Kiss Milán Zéta, Kiss Milán Ádám, Tamás Zsombor, Borsos Bence, Székely Árpád, Porcsin László, Balogh Milán Patrik, Dobó-Nagy Zsombor, Pataki Ábel (2), Báthori Tóth Bálint (1), Fedac Dominic Zsolt (5), Megyeri-Kardos Márkó Péter, Szabó Péter, Bodnár Hunor
Edző: Kardos Sándor
DVSE – Progress Oradea 6-16 (2-4, 1-5, 1-4, 2-3)
DVSE: Kiss Milán Zéta, Kiss Milán Ádám, Tamás Zsombor, Borsos Bence, Székely Árpád, Porcsin László, Balogh Milán Patrik, Dobó-Nagy Zsombor, PatakiÁbel (1), Báthori Tóth Bálint, Fedac Dominic Zsolt (4), Megyeri-Kardos Márkó Péter, Szabó Péter (1), Bodnár Hunor
Edző: Kardos Sándor
DVSE – ZF-Eger 13-9 (2-1, 2-5, 5-0, 4-3)
DVSE: Kiss Milán Zéta, Paulovich Péter, Tamás Zsombor, Borsos Bence, Székely Árpád, Porcsin László, Balogh Milán Patrik (3), Dobó-Nagy Zsombor (3), Pataki Ábel (6), Báthori Tóth Bálint, Göblyös Barna Zsombor, Megyeri-Kardos Márkó Péter, Szabó Péter (1), Kiss Milán Ádám, Nagy Dominik, Szűcs Gellért
Edző: Kardos Sándor
Észak-keleti Liga Kupa gyerek III. Piros csoport 3. forduló:
DVSE – Váci VSE 12-22 (2-6, 5-5, 1-8, 4-3)
DVSE: Kiss Gábor, Fürjész István Botond (1), Paulovich Péter, Nagy Dominik (2), Éder Pavolek Dávid, Bera Károly, Göblyös Barna Zsombor (5), Mosolygó Ábel, Szűcs Gellért (1), Dénes Noel Zsolt (3), Gellén Anna Virág, Laczkó Nándor
Edző: Éder Zsolt
AQUA SE – DVSE 16-9 (5-1, 5-2, 5-1, 1-5)
DVSE: Kiss Gábor, Fürjész István Botond, Paulovich Péter (2) Nagy Dominik (3), Éder Pavolek Dávid, Bera Károly, Göblyös Barna Zsombor (1), Mosolygó Ábel (2), Szűcs Gellért, Dénes Noel Zsolt, Gellén Anna Virág (1), Laczkó Nándor
Edző: Éder Zsolt





