Baráth duplázott, a Loki legyőzte a Gyirmótot

A húszesztendős középpályás első góljait szerezte az élvonalban, Joan Carrillo együttese győzelmével nagy lépést tett a bennmaradás felé.

0

20220415_200705-300x211 Baráth duplázott, a Loki legyőzte a GyirmótotFotó: Ásztai Csaba

Az idei bajnoki szezon egyik, ha nem a legfontosabb mérkőzésére került sor pénteken a Nagyerdei Stadionban, ugyanis ezen a napon csapott össze a 10. helyen álló DVSC a 11. pozícióban lévő Gyirmóttal. Mindkét csapat számára hatalmas volt a tét, hiszen tudvalévő volt, hogy amennyiben Joan Carrillo együttese nyer, szinte biztos, hogy a következő szezont is a legmagasabb osztályban kezdheti a Loki, ám gyirmóti siker estén három pontra csökkent volna a különbség a felek között. A DVSC szakvezetője egy helyen változtatott az előző heti kezdőn, tette ezt kényszerből, ugyanis David Babunszki sérüléssel bajlódott a héten, így neki ezúttal csak negyedóra jutott. Helyette Baráth Péter lépett pályára a középpálya tengelyében, szűrőként pedig Bényei Ágoston kapott lehetőséget.

A Gyirmót az élvonalban még soha nem tudta legyőzni a Lokit, ezúttal azonban már az első támadásuk végén gólnak örülhettek a vendégek – nem sokáig, Florent Hassani ugyanis lesről talált a debreceni kapuba. Egy percre rá a DVSC már szabályos gólt szerzett, Dzsudzsák Balázs oldalszabadrúgását Pávkovics Bence ugyan nem tudta kapura fejelni, de a lecsorgóra Baráth Péter érkezett, aki hét méterről a bal alsóba gurított (1–0). Hátrányban ritmust váltott a Gyirmót, letámadtak a vendégek, s az egyenlítés sem váratott sokat magára, a 9. percben Nagy Patrik centerezését követően Hassani kapásból kilőtte a jobb felsőt (1–1). Szegény Lokit még az ág is húzta, a megsérülő Charlestont le kellett cserélni, a légióst Ferenczi János váltotta. Kimondottan jó iramban zajlott a mérkőzés, mindkét csapat bátran, lendületesen futballozott, a Gyirmót többet birtokolta a labdát, ám a debreceni ellentámadások sem voltak veszélytelenek. A játékrész feléhez érve egy szöglet után a Szegi Vince közeli fejesét Hrabina Alex hatalmas bravúrral tolta a lécre, a kipattanóra érkező Frane Ikic pedig a labda helyett a kapus térdét találta el, akit Tomas Kosicky váltott a gólvonalon. Nem sokra rá Dzsudzsák távoli lövését tolta oldalra Rusák, de másodpercekkel később már tehetetlennek bizonyult: a tizenkilenc esztendős Bényei tálalt a húszéves Baráth elé, aki tíz méterről a kapu jobb oldalába lőtt, második gólját szerezve ezzel a mérkőzésen és az élvonalban egyaránt (2–1). Ismét kezdeményezőbbé vált a gyirmótiak játéka, félóra elteltével pedig közel jártak az egyenlítéshez a vendégek, Nagy lapos beadását Hassani pörgette a léc fölé. Az ápolások miatt az első félidő végén öt percet hosszabbított a játékvezető, de újabb helyzetet már nem jegyezhettünk fel, egygólos debreceni előnynél fordultak a felek.

A fordulás után már kevesebb kockázatot vállalt a Gyirmót, ehhez természetesen az is kellett, hogy a labdabirtoklási fölényben futballozó Loki folyamatos nyomás alatt tartsa a vendégek kapuját. Csertői Aurél együttese szervezetten védekezett, így sokáig csak átlövésekből tudott veszélyeztetni a DVSC, ám Dorian Babunszki és Bódi Ádám is célt tévesztett. Nem sokkal később Babunszki adott remek labdát Baráthnak, aki közel járt a mesterhármashoz, de Rusák Edvárd jól zárta a szöget, majd Dzsudzsák tekerése suhant el centikkel a keresztléc fölött. A gyirmótiak hármas cserével igyekeztek frissíteni, de a nagyobb helyzetek a folytatásban is a debreceniek előtt adódtak, Dorian Babunszki közeli próbálkozásánál nem sok hiányzott a gólhoz. A túloldalon csaknem félórát kellett várni a második félidő első lövésére, Nagy Patrik pörgetése nem jelentett veszélyt Kosicky kapujára – a középpályásnak ez volt az utolsó megmozdulása a mérkőzésen, a hajrára Herjeczki Patrik váltotta. Hazai oldalon Sós Bence érkezett, aki Dzsudzsák beadását követően tisztán fejelhetett az ötös vonaláról, de néhány centimétert tévedett. Ment előre a Gyirmót, becsülettel küzdöttek, hajtottak a vendégek, ám a második játékrészben hiányozott a játékukból a gólszerzéshez szükséges átütőerő. A 86. percben ráadásul egy gyors kontrából lezárta a mérkőzést a Loki, Kusnyír Erik lövését Rusák éppen Dorian Babunszki elé ütötte, aki közelről beállította a 3–1-es végeredményt. Joan Carrillo együttese győzelmével nagy lépést tett a bennmaradás felé, míg a győriek szinte reménytelen helyzetből várhatják a folytatást.

Labdarúgó NB I, 28. forduló

DVSC – Gyirmót FC Győr 3–1 (2–1)

DVSC: Hrabina (Kosicky 39’) – Kusnyír, Deslandes, Pávkovics, Charleston (Ferenczi 11’) – Varga J., Bényei Á. (Da. Babunski 75′) – Bódi (Sós 75′), Baráth P., Dzsudzsák – Do. Babunszki

Vezetőedző: Joan Carrillo

Gyirmót: Rusák – Szegi, Csörgő, Ikic, Hajdú – Klimovics (Ventura 60’), Vass Á. (Radics 60’) Nagy P. (Herjeczki 78′) – Hasani, Bezborodko (Simon A. 53’), Medgyes (Cvetanoszki 60’)

Vezetőedző: Csertői Aurél

Gólszerzők: Baráth P. 3’, 25’, Do. Babunski 86′, ill. Hassani 9’

P.G.