Lánczi András: „elégedettek lehetünk azzal, amit elértünk”

A DEAC floorballosai második helyen zárták a bajnokságot, egy pont hiányzott, hogy az első helyen végezzenek. A csapat játékos-edzője elmondta, ennek ellenére nem csalódottak.

0

floorball-300x225 Lánczi András: „elégedettek lehetünk azzal, amit elértünk”

Második helyen végeztetek a bajnokságban, hogyan értékelnéd a 2017-18-as idényt?

Alapvetően egy jó szezont tudhatunk magunk mögött, az alapvető elvárásoknak és célkitűzéseknek megfeleltünk. Bajnokság kezdetén a dobogó volt a cél, amiben szerepelt az aranyérem is. Nyílván jobb lett volna, ha első helyen végzünk, de elégedettek lehetünk azzal, amit elértünk. Szezon közben is folyamatosan formálódott a keret, de összességében sok pozitívum ért minket. Sokat fejlődtünk egyénileg és csapatszinten is. Az ezüstérem arra kell, hogy sarkalljon minket, majd a következő bajnokságban még jobban koncentráljunk minden mérkőzésen.

Véleményed szerint, hol úszott el az első hely?

 Három mérkőzés volt, ahol pontokat veszítettünk, kétszer hazai környezetben, ami kicsit bosszantó. Kazincbarcika ellen még teljesen rutintalanul léptünk pályára, Komáromban viszont nagyon szoros mérkőzésen maradtunk alul, apró dolgokon múlt a pontszerzés, valamint volt egy döntetlenünk. Ha ezek egyikén egy pontot szerzünk, mi lettünk volna a bajnokok. Ugyanakkor ezen már tényleg kár rágódnunk, a megfelelő tapasztalatokat levonva a jövőre koncentrálunk.

Csalódottak vagytok, amiért nem sikerült megnyerni a bajnokságot?

Szerencsére nem, nincs is okunk csalódottnak lennünk. Ezt bizonyítja az is, mikor Komáromban vereséget szenvedtünk és biztossá vált, már nem végezhetünk az élen, a maradék négy találkozónkat magabiztosan megnyertük, jó játékkal, sok lőtt és kevés kapott góllal. Természetesen, még elégedettebbek lehettünk volna, ha egy ponttal többet szerezve elsők vagyunk, de nagyon örülünk a második helynek is.

Lesznek még mérkőzések, vagy pihenés következik?

Nem fogunk teljesen leállni, május végén lesz egy nemzetközi négyes torna Debrecenben, amin az U19-es válogatott mellett két szlovák együttessel mérkőzünk meg. A Rimaszombat már biztosan eljön, reményeink szerint a kassaiak is itt lesznek. Azt tudni kell Szlovákiában előrébb tart a floorball, mint nálunk, ezekből a mérkőzésekből a korosztályos válogatott és mi is sokat fogunk profitálni. Júniusban lesznek még edzéseink, illetve három játékosunk a válogatottban is szerepelni fog, viszont a július a teljes pihenésé. Majd augusztus közepétől kezdjük a felkészülést a következő bajnoki idényre, terveink közt van egy vízparti edzőtábor és felkészülési mérkőzések.

Új igazolások várhatók?

Szerencsére van egy bő keretünk, azokra támaszkodunk főleg, akik ebben az idényben kiharcolták a sikeres szereplésünket. Jó kapusaink, védőink, támadóink vannak, az alap az adott. Biztos lesznek azért érkezők, erről most még nem tudok konkrétumokat mondani. Tervezzük utánpótláscsapat létrehozását is, hogy később onnan is meríthessünk. Aki szeretné gyermekét egy jó sporttal és közösséggel megismertetni, bátran keressen fel minket!

Következő bajnoki idényben a bajnoki elsőség a cél?

Amennyiben a másodosztályban maradunk, akkor mindenképp. Ami viszont biztos, a jövőben is szeretnénk majd jó játékkal, sok góllal megajándékozni szurkolóinkat.