
Fotó:dvsc.hu
Opre Gergely tanítványai fokozatosan lendültek játékba, első mérkőzésüket még elveszítették ugyan, de a következő kettőt megnyerték. A Mészöly Focisuli elleni győzelem külön értékes, mivel őket tartják a bajnokság favoritjának. A két győzelem azt is jelenti, ott lesznek a fináléban.
A srácok minden mérkőzésen hatalmas akarattal, fegyelmezetten és jól játszottak, teljesen megérdemelten kerültek a döntőbe.
U11-es csapatunk készülhet a május 27.-i döntőre, ellenfeleik a Veszprém, Mészöly Focisuli és a Siófok csapatai lesznek.
Eredmények:
DVSC-DLA – Gödöllői SK 2-4
Gól: Kovács Bendegúz, Bartha Attila
Mészöly Focisuli SE – DVSC-DLA 1-2
Gól: Bodnár Balázs, Szabó Milán
DVSC-DLA – Várda SE 3-1
Gól: Hajdú Dávid, Kovács Bendegúz, Rácz István
A csapat tagjai: Sándor Gábor, Bodnár Balázs, Vékony Zsombor, Rácz István, Bartha Attila, Lovas Bertold, Kovács Bendegúz, Hajdú Dávid, Szabó Milán
Edző: Opre Gergely
A csapat legjobbjának Bodnár Balázst választották
Opre Gergely: A Gödöllő elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, elég korán hátrányba kerültünk. Lassan jöttünk bele a mérkőzésbe, de addigra már három gól volt ellenfelünk előnye. A második félidőben sikerült felzárkóznunk, benne volt a mérkőzésbe, hogy ki tudunk egyenlíteni, de a mérkőzés végén talált egy gólt a Gödöllő, így 4:2-re kikaptunk. Azt gondolom, az volt a gond, hogy egy ideje elszoktunk a futsaltól és kellett kis idő, mire visszarázódunk ebbe a játékba, de a gyerekek szerencsére újra ráéreztek az ízére.
Aztán a Mészöly következett, volt bennünk egy kis félsz, tudtuk, nagyon jó csapat, a Bátor Kupán már megmérkőztünk velük, akkor hiba vezettünk három góllal ellenük, fordítani tudtak, ez az élmény ott volt a gyerekekben. Mindent részletesen átbeszéltünk kezdés előtt, a játékosok nagyon felszívták magukat és kiváló játszottak a mérkőzésen. Nagyon jól védekeztünk, mindenki jó teljesítményt nyújtott és sikerült győznünk ezen a szoros találkozón.
Mire az utolsó meccsünkre sor került, kiderült, hogy körbeverések miatt, a gólarányok fognak dönteni a továbbjutásról. Mivel a Mészőly nagyon megverte a Gödöllőt, nekünk az utolsó mérkőzésünkön elég volt egy sima győzelem is. De úgy álltunk a találkozóhoz, hogy minél nagyobb arányban nyerjünk. Sikerült a Kisvárdát 3:1-re megvernünk és bejutottunk a négyes döntőbe. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ezt sikerült elérnünk. Gratulálok a csapatnak a sikeres szereplésért és a nagyon jó játékért.
Lélekben már készülünk egy újabb mérkőzésre a Mészöly ellen a döntőbe, de a másik két csapat is jó, így a fináléban bármi megtörténhet. Szeretnénk minél jobb eredményt elérni, jó lenne dobogón végezni.




