Szatmári Csaba: „Harmadik hete zajlik a felkészülés, amit eddig elterveztünk, azt sikerült elvégeznünk”

Az Akadémia U19-es csapatának edzője elmondta, a felkészülés a terveknek megfelelően zajlik, a játékosok becsületesen elvégzik a feladatokat.

0

40-300x176 Szatmári Csaba: „Harmadik hete zajlik a felkészülés, amit eddig elterveztünk, azt sikerült elvégeznünk”

Nyertünk plusz egy hetet, mivel a bajnokság nem 18-án, ha nem 25-én fog kezdődni. Harmadik hete zajlik a felkészülés, amit eddig elterveztünk, azt sikerült elvégeznünk. Taktikai feladatok, mint labdakihozatalok, átmenet a védekezésből támadásba szerepelt a programban, most a letámadásokat fogjuk gyakorolni, ahogy telik az idő, a kis játékokat fogjuk elővenni. Mindezek mellett természetesen a fizikális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Az edzések mellett felkészülési mérkőzések is be vannak tervezve, a következő héten szerdán és szombaton is játszunk. Nagy változás nem történt a keretben, ketten távoztak, viszont a DSC-SI-től érkezett egy játékos. A srácok becsületesen végzik a feladatokat, nagyon jó a hozzáállásuk, minden edzésen tisztességesen dolgoznak, még a nagy meleg ellenére sem panaszkodnak, maximálisan meg vagyunk elégedve velük, bízok benne, az elvégzett munkának meg is lesz az eredménye a bajnokságban.

Idén már az U19-es bajnokságban indulunk, bár eredménykényszer nincs rajtunk, mivel a 16 és 17 teljesítménye fog számítani, de szeretnénk minél jobban szerepelni, minél jobb játékot mutatni. Vannak játékosok, akik időnként a fiókcsapatban is lehetőséget fognak kapni.