
Gyors gólváltással kezdődött a találkozó, a hazaiak szerezték meg a vezetést, de pár perc múlva már jött is a debreceni válasz, onnantól pedig kijött a két csapat közti tudásbeli különbség. Fikker Ferenc tanítványai magukhoz ragadták a kezdeményezést, végig fölényben futballoztak, sorra vezették a támadásokat, szebbnél szebb gólokat szereztek. A srácok élvezték a játékot, folyamatosan ellenfelük térfelén tartották a labdát, kétség sem fért győzelmükhöz, ami akár nagyobb arányú is lehetett volna.
Sajóvölgye – DVSC-DLA: 1:12 (1:5)
DVSC-DLA: Tomosi, Molnár, Varga, Sain, Vida, Oláh, Tóth B., Szokodi, Nemes, Kovács, Hornyák
Cserék: Bíró, Török, Butor, Ludmány
Edző: Dr. Fikker Ferenc
Gólszerzők: Vida 3’, Kovács 12’, Varga 14’, Sain 16’, Butor 21’Török 37’, 52’, 57’, Butor 41’, 47’, Szokodi 54’, Nemes 56’
Dr. Fikker Ferenc: Okosan, taktikusan futballoztunk, végig kézben tartottuk a mérkőzést, irányítottuk a játékot, nagyon sok helyzetet kidolgoztunk. Több jó egyéni teljesítmény volt, de csapatként is egységesek voltunk, mindenben felülmúltuk ellenfelünket. Mindenkinek megadtam a lehetőséget, hogy pályára lépjen, a cserék nagyon jól szálltak be a mérkőzésbe, mindenki hozzá tudott tenni a csapat játékához. Gratulálok a játékosoknak a szép és eredményes játékhoz.




