
Már az ötödik percben sikerült megszerezni akadémistáinknak a vezetést Jánovszki találatával. Sándor Csaba együttese az egész mérkőzésen szervezetten, fegyelmezetten futballozott, tökéletesen megszervezték a védekezésüket, nagyon jól lezárták a területeket, labdaszerzések után gyors kontrákat indítottak. Adódtak még lehetőségeik, akár növelhették volna az előnyüket, sajnos nem sikerült értékesíteni a helyzeteket. A hazaiak többet birtokolták ugyan a labdát, de ez meddőnek bizonyult, a fegyelmezett, zárt védekezéssel nem tudtak mit kezdeni.
Összességében csapatunk megérdemelten hozta el Felcsútról a három pontot, a játékosok nagy szívvel és akarattal futballoztak, mindent megtettek a győzelemért.
Szép volt srácok!
Puskás Akadémia – DVSC-DLA: 0:1 (0:1)
DVSC-DLA: Ecsegi, Baranyai, Pinte, Lipcsei, Perevuznik, Fűzfői, Sustyák (Kovács 89’), Farkas, Jánovszki, Zahuczky, Kertész (Papp K. 65’)
Edző: Sándor Csaba
Gólszerző: Jánovszki 5’
Sándor Csaba: A csapat mindent megtett azért, hogy ponttal, vagy pontokkal zárjuk ezt a mérkőzést, a fiúk nagyon odatették magukat, taktikailag fegyelmezettek voltak. Sikerült hamar megszereznünk a vezetést, amit akár növelhettünk volna, ehhez megvoltak a helyzeteink. Védekezésünk rendben volt, a fiúk, amit kértem tőlük, többnyire megvalósították a pályán, támadásban lehetett volna jobb döntéseket hozni a kapu előtt, de nagy szívvel és akarattal játszottak, ennek köszönhető a győzelem. Bárki ellen képesek vagyunk jó eredményt elérni, ha szervezetten játsszunk, fizikálisan, mentálisan rendben vagyunk, ezért sem meglepetés a felcsúti győzelmünk. Ez a siker mentálisan erősíti a csapatot, ad egy kellő önbizalmat, de továbbra is keményen kell dolgoznunk a hétköznapokban, mert a sikert nem adják ingyen. A következő fordulóban a Győrt fogadjuk, nem szabad azt néznünk, hol állnak a táblázaton, ellenük is 100%-ot kell nyújtanunk. Gratulálok a csapatnak a fegyelmezett játékhoz és a győzelemhez.




