Kozák Luca: „Egyik szemem sír, a másik nevet”

Nemrég biztossá vált, az új országos csúcstartó nem lesz ott a 60 gát döntőjében.

0

kergret_60ged2_mt2.ijpg_-300x169 Kozák Luca: „Egyik szemem sír, a másik nevet”

Nemrég számoltunk be a két debreceni gátas hölgy fantasztikus sikeréről, mindketten helyezéssel (Luca 1., míg Gréta 3.) jutottak az Európa-bajnokság döntőjébe 60 gáton.

Sajnos az örömbe üröm is vegyült, nemrég vált biztossá, hogy az országos csúccsal futamát megnyerő Kozák Luca sérülése miatt nem áll rajthoz a döntőben.

Kozák Luca: Az egyik szemem sír, a másik nevet, hiszen sikerült megvalósítani az álmom, bejutottam a 60 gát döntőjébe, megjavítottam az országos csúcsot, de nem tudok rajthoz állni a döntőben. Valószínűleg nincs komolyabb baj, kicsit beszakadhatott a bokaszalagom, épp azt beszéltük a keret orvosával és a gyúrókkal, ez három-négy nap alatt rendbe jön, de nincs ennyi időm, jelenleg nem tudnék futni, a járás is kissé nehezen megy. Be lehetett volna ragasztani, csökkenteni a fájdalmat, de nincs értelme kockáztatni azt, hogy esetleg rásérüljek, úgy gondolom, az egyetlen jó döntést hoztuk meg azzal, hogy visszaléptem. 22 éves vagyok, még sok Eb döntőm lehet, mostantól viszont a szabadtérre kell koncentrálnom. Most megyünk röntgenre, pontos diagnózist a vizsgálat után tudok mondani, utána viszont sietek vissza a csarnokba, hogy ott lehessek a döntőn és szurkolhassak csapattársamnak, Grétának.