DLA-DEAC U16: Nem sikerült meglepni a bajnokot

Korosztályos lánycsapatunk a bajnoki címvédő Ferencvárost fogadta a szezonnyitón.

0

foto_2-Medium-300x200 DLA-DEAC U16: Nem sikerült meglepni a bajnokot

Az idei bajnokságot már a kiemelt osztályban kezdte meg Takács Tamás együttese, ahol jóval erősebb csapatokkal fognak találkozni, mint az előző szezonban. Már első mérkőzésükön nagyon nehéz feladat várt a lányokra, a bajnok Ferencváros ellen léptek pályára. Az esélyek előzetesen egyértelműen a zöld-fehérek mellett szóltak, ez be is igazolódott, sajnos papírforma eredmény született. Az első játékrészben tartották magukat lányaink, csak kétszer tudta bevenni kapujukat a fővárosi gárda. Szünet után kijött az a különbség, hogy a Fradi erősebb bajnoksághoz szokott, mint csapatunk, és végül hétgólos győzelmet arattak.

Kell még egy kis idő, míg a lányok beleerősödnek, felveszik a bajnokság tempóját, és győzelmeknek örülhetünk a folytatásban.

DLA-DEAC – Ferencváros: 0:7 (0:2)

DLA-DEAC: Pongrácz Ágnes, Porcellán Barbara (Kis Anatt 49’), Tóth Zsóka, Jakus Lili, Balogh Mercédesz (Balla Zsanett 57’), Nagy Nikolett, Magyar Lívia (Varga Laura 64’), Helmeczi Petra (Borsa Viktória 49’), Kiss Boróka, Papp Boglárka, Katona Klaudia (Porcellán Petra 64’)

Edző: Takács Tamás

Takács Tamás: Az első félidő kétgólos hátránya ellenére még bizakodó voltam, de a második játékrészben, az utolsó cseréim után teljesen elkészültek az erejükkel a lányok. Próbáltunk maximálisan felkészülni erre a mérkőzésre, de sajnos a tavalyi bajnokkal szemben alulmaradtunk. A verség ellenére elégedett vagyok a lányokkal, próbáltuk megtartani, jól kihozni a térfelünkről a labdákat, ez legtöbbször sikerült, az utolsó 10 percben viszont öt elvesztett labda után három gólt is kaptunk. Első szezonunk a kiemelt osztályban, még bele kell erősödnünk ebbe a bajnokságba, biztos vagyok benne, itt is meg fogjuk állni a helyünket. Dolgozunk tovább, javítjuk a hibákat, próbáljuk felvenni a tempót, ez pedig eredményességben is meg fog látszani.