
Benczik Zsolt: Az utolsó őszi mérkőzésünknek úgy vágtunk neki, hogy győzelem esetén holtversenyben az élen fogunk telelni. A srácok izgultak is e miatt, ezért kapkodó volt a játékunk, csak a biztosra törekedtünk. Még így is mezőnyfölényben játszottunk és az egyetlen komolyabb helyzetünket gólra is váltottuk, ezzel előnnyel mehettünk szünetre. Hiába próbáltam nyugtatni szünetben a fiúkat, a második játékrészben is sok hibával játszottunk, magunkra húztuk ellenfelünket. Míg a BUSE kihagyta a helyzetét, addig mi újabb gólt tudtunk szerezni, ez már megnyugtatta a csapatot, az utolsó 20 percben felszabadultan futballoztunk és megérdemelt, ötgólos győzelmet arattunk. Gratulálok minden játékosomnak, nagyon szép félévet zártunk, az 1. fordulóban elszenvedett vereség után 9 győzelem és 1 döntetlen a mérlegünk, ami külön kiemelkedő, hogy 10 mérkőzés alatt mindössze egy gólt kaptunk! Igyekszünk minél jobban felkészülni a tavaszi szezonra, mert szeretnénk ezt a kiváló teljesítményt is felülmúlni!
Szép volt srácok!
BUSE – DEASE: 0:5 (0:1)
DASE: Sándor (Szabó 45’), Kozma, Botos, Loós, Palotai, Gáll, Terdik, Grecskó (Ficsor 60’), Pál, Osztotics (Hermann 76’)
Edző: Benczik Zsolt
Gólszerzők: Gáll 11’, Szabó 59’, Ficsor 62’, 75’, Hermann 79’




