
A vendégek és a játékvezetők hozzájárulásával a házigazda egyesület a találkozó előtt díjazta az elmúlt tanévben sportban és tanulásban legeredményesebb sportolóit. Érdekesség, hogy a díjazott tanulók kétharmada a névadó támogató, a Debreceni Szakképzési Centrum diákja és már mindannyian pályára léptek az NB I-ben is.
A kitüntetettek:
Fehér Anna Ditta, Budapesti Metropolitan Egyetem, 5-ős átlag
Fehérvári Vivien Andrea, DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziuma, 4,94-es átlag
Pálfi Kitti, DSZC Bethlen Gábor Közgazdasági Szakgimnáziuma, 4,94-es átlag
A mérkőzésen ismét bátortalanul kezdtek a hazaiak, már 1:6-nál hazai időkérés következett. A szett közepén magukra találtak az „eötvösös” lányok, a most először dobbal is felszerelt „B”-közép többször díjazta vastapssal a hazaiak pontszerzéseit. A jobban fogadó, valamint ütésben és sáncban is jobb vendégek azonban nem inogtak meg, nagy különbséggel nyerték a nyitó felvonást.
A második játszmában szinte végig a listavezető akarata érvényesült.
A harmadik játékrészben kicsit ráijesztett a tabellát vezető, 8 külföldi nevű játékossal felálló Balatonfüredre a DSZC-Eötvös DSE, 4:1-es vezetésre tett szert. Bár hamar kiegyenlítettek a vendégek, több pontra a szett közepéig nem tudtak elhúzni, ekkor szépen tartották a lépést Szilágyi Csengéék. A végén azonban kiütközött a tudásbeli különbség, elvitte a három pontot a listavezető.
A lányok lelkesedése mindenképpen dicsérendő volt. Legközelebb idegenben lép pályára a DSZC-Eötvös DSE, a táblázaton közvetlenül előtte álló Gödöllői Röplabda Clubhoz látogatnak Fehér Ana Dittáék.
DSZC Eötvös DSE – Szent Benedek Röplabda Akadémia 0:3 (-14, -10, -15)
DSZC Eötvös DSE: Fehér Anna Ditta, Tóth Vanessza, Tóth Kinga, Vass Vivien, Szilágyi Csenge, Béni Kitti
Csere: Takács D Orsolya, Smidróczki Dóra (liberók), Fehérvári Vivien, Kovács Anett, Molnár Vivien, Fehérvári Vivien
Edző: Szombathy András




