Fotó: DEAC
A magyar élvonal harmadik legeredményesebb játékosaként kétszázötvenöt ponttal segítetted a DEAC-ot a bajnokságban. Mondhatjuk, hogy életed formájában vagy?
Úgy érzem, rengeteget fejlődtem, mióta másfél éve Debrecenbe kerültem, rengeteget köszönhetek a klubnak és a csapatnak. Kellett egy kis idő, hogy felvegyem az élvonal tempóját, de viszonylag hamar sikerült alkalmazkodnom a gyorsabb játékhoz, s a társaktól is egyre több labdát kaptam. A röplabda csapatsport, így sosem az egyéni sikerek motiváltak, de mindenki a saját játékáért felelős, s én szeretnék a lehető legtöbbet segíteni a DEAC-nak. Örömmel töltött el, hogy sokáig vezettem a ponttáblázatot, s mivel két mérkőzésünk nincsen online jegyzőkönyvezve, azokat is bekalkulálva érzésem szerint jelenleg a második helyen állnék.
Említetted, hogy másfél éve szerződtél a DEAC-hoz. Mekkora lépést jelentett ez a váltás a pályafutásodban?
Nyíregyházán születtem és nevelkedtem, s bár korábban már játszottam Debrecenben fél évet, amikor megalakult szülővárosomban az NB II-es csapat, hazatértem. A játék mellett kisiskolás gyermekeknek tartottam edzéseket, s bár nagyon élveztem ezt a kettősséget, legbelül éreztem, hogy ennél többre is képes vagyok, mindenképp szerettem volna visszatérni a legmagasabb szintre. Kétezertizennyolc nyarán aztán megcsörrent a telefonom, Fodor Tóni bácsi keresett, s felvázolta elképzeléseit a jövő csapatáról, amelyben nekem is szánt helyet. Egy ilyen lehetőséget nem lehetett visszautasítani, s szerencsére jó döntésnek bizonyult a váltás, hiszen az újjászervezett csapat már az első szezonjában bejutott az Extraligába.
A sport mellett a tanulás is jelen van az életedben, hiszen a Nyíregyházi Egyetem hallgatója vagy. Nehéz megbirkózni az ingázással?
Profi sportolóként jelenleg a röplabda élvez prioritást számomra, szoktam is mondani a barátaimnak, hogy lassan több időt töltök Debrecenben, mint Nyíregyházán. Szerencsés helyzetben vagyok, mert mindkét településen van lakhatásom, ráadásul nagyon megszerettem Debrecent, második otthonomként tekintek a cívisvárosra. A család és az egyetem azonban Nyíregyházához köt, s bár a tanáraim jól tolerálják, hogy a sport áll a fontossági rangsorom első helyén, természetesen a tanulást sem szeretném elhanyagolni, hiszen minden játékos-pályafutás véget ér egyszer.
Sikeres szezon áll a DEAC férfi röplabdacsapata mögött, ugyanis idén is bejutottatok az Extraligába, ahol szép győzelmekkel örvendeztettétek meg a szurkolókat.
Érzésem szerint reális a jelenlegi helyezésünk, hiszen már azt is nagy sikerként könyveltük el, hogy sikerült kivívnunk a felsőházi rájátszásba jutást, ráadásul a Dunaferr otthonában biztosítottuk be mindezt, ahol a szezon egyik legjobb játékával rukkoltunk elő. Az Extraligában minden riválisunk keretében legalább két külföldi játékos található, míg a DEAC hemzseg a magyar fiataloktól. Ami az egyéni képességeket illeti, ellenfeleink jóval előrébb járnak, azonban mi csapatként igyekeztünk föléjük kerekedni, ennek köszönhető többek között a tavalyi kupagyőztes legyőzése is.
Bagics Balázzsal remek párost alkottok a pályán, idén azonban sérülése miatt több rangadóról is hiányzott. Ilyenkor nagyobb felelősség nehezedik a válladra?
Több szempontból is átírta a forgatókönyvet, hogy Balázs kidőlt a sorból, hiszen egy olyan játékosról van szó, akinek bármelyik csapat megérezné a hiányát, mind a blokk, mind a támadás-befejezés terén. Nagyon szeretek vele játszani, a már említett, Dunaferr elleni rangadón például mindketten hatvan százalék feletti ütéshatékonysággal támadtunk, ami ezen a szinten is ritkaságnak számít. Természetesen jóval nagyobb felelősség hárult rám a hiányában, de vezetőedzőnk igyekezett megoldani a helyettesítését, így változatosabb taktikai repertoárral játszottunk. Jómagam például tavaly átlóposzton röplabdáztam, idén viszont többször is négyes ütőként küldött pályára a mester.
Ahogy a mondás tartja, teher alatt nő a pálma, fokozatosan húzóemberévé váltál a DEAC-nak. Mi lehet a következő lépcsőfok a karrieredben?
Olyan embernek tartom magam, aki mindig az előtte álló feladatokra koncentrál, s apránként próbál előrelépni, így egyelőre abban reménykedem, hogy újra lesz lehetőségem labdával edzeni, ugyanis panellakásban élek, ahol nehezen tolerálnák a szomszédok, ha a nyitásfogadást gyakorolnám. Egyelőre nagyon jól érzem magam Debrecenben, s a célok is adottak, így nincs okom a váltáson gondolkodni. Ha folytatódik a bajnokság, szeretnénk kivívni az Extraligában maradást, és újult erővel megbirkózni az előttünk álló kihívásokkal.
P.G.
