Állandó koncertek, próbák, új dalok, immáron 29 éve. A folyamatos hajtás mellett mennyi időt tudtok, sportolásra szakítani? S milyen sportágakat, mozgásformákat részesítetek előnyben?
Sidlovics ’Sidi’ Gábor: Azt gondolom, köztudott, hogy Laci közöttünk a legnagyobb sportember.
Lukács László: Ez talán valóban így van, hiszen korábban ejtőernyőztem, jelenleg viszont a futás az, amely állandó szerepet tölt be az életemben. Városi félmaratonokon részt szoktam venni, évente egy, maximum két alkalommal. Ezek elsősorban külföldi versenyek, attól függően, hogy a társaságommal épp melyik helyet preferáljuk, és hova tudunk eljutni a sűrű program mellett. Fontos, hogy én ezeken a megmérettetéseken elsősorban az idővel versenyzek, semmint a többi futóval. Ezen felül a labdajátékok állnak még közel hozzám, különösen a debreceni csapatok révén. Szeretem a női kézilabdát, és természetesen a focit. Továbbá véleményem szerint mindhármunkra igaz, hogy kedveljük a technikai sportokat, függetlenül attól, hogy nem csüngünk egyfolytában minden követ megmozgatva az interneten azért, hogy láthassuk a közvetítéseket.
Sidi: Amíg Budapesten laktam, aktívan bokszoltam. Nagyon élveztem, de ez a lendület valamelyest alábbhagyott, miután Debrecenbe költöztem. Persze otthon, hobbiszinten manapság is püfölöm a zsákot. A boksszal párhuzamosan egyébként gyakran futottam, de nem azzal a hatásfokkal, mint Laci, nekem egy váltó-félmaraton volt a legnagyobb eredményem. Manapság edzőterembe járok, hogy formában tartsam magam, hiszen a turnéhoz elengedhetetlen a jó fizikai állóképesség.
Fejes Tamás: Én jelenleg nem sportolok aktívan, de még gyerekkoromban évekig cselgáncsoztam, versenyszerűen, ám gerincferdülés miatt abba kellett hagyjam. Felváltotta az úszás, amit gyűlöltem, mert borzasztóan unalmas volt. Onnantól kezdve a technikai sportágak mozgattak meg. Ezen a téren minden érdekel, bár a Forma 1-ből egyre inkább kezdek kiábrándulni. Ma már túl nagy jelentősége van a technikának, a mérnökök mindent megterveznek, eltűnt belőle az ember, ezáltal kiszámítható, és sokkal kevesebb az adok-kapok, a side-by-side, mint annak idején, mondjuk a Mensell-korszakban. Egyébként minden újonnan jött őrület rabul tud ejteni. Most lesz majd Magyarországon oldalkocsis moto-cross, amit nagyon megnéznék, de sajnos pont játszunk. Ami pedig a többi mozgásformát illeti, bohóckodás jelleggel jómagam is belekóstoltam különböző küzdősportágakba, de csak amolyan kezdetleges szinten, mint Sidi…
Sidi: Ezt kikérem magamnak! Kimegyünk? (Nevet.)
Fejes: Egyébként, ha labdajátékokról van szó, az NFL-t szeretem. A focit már kevésbé, elsősorban az elrugaszkodott árak és fizetések miatt. Mindettől függetlenül nagyon sok focista barátom van.
Sidi: Tomival egyébként közös szenvedélyünk a motorozás. Ő képviseli a sportos vonalat, én pedig chopperrel pöfögök mögötte.
Sűrű programotok mellett milyen gyakran tudtok ellátogatni különböző sporteseményekre?
Fejes: Ahogy sikerül. Michelisz Norbival például elég jó kapcsolatot ápolunk, így az ő versenyeire elmegyünk, amikor tudunk. Régebben Talmácsival voltunk hasonlóképp. Ha már aktív sportolás, hobbiszintű versenyzésbe bármikor belevágnék, de a komoly költségek mellett az is ellene szól, hogy a zenekar elsőbbséget élvez.
Sidi: Zenészek lévén szabadnapjainkon koncertekre járunk a legtöbbet. Ha jön a környező országokba valamelyik nagyágyú, és épp ráérünk, mindig megpróbálunk elmenni.
Lukács: Nem mondok újat azzal, hogy nekem szívügyem a DVSC, így ha tehetném, sokkal sűrűbben megfordulnék a debreceni csapatok mérkőzésein. Úgy focin, mint kézilabdán, mert szerintem a Hódosban kivételes hangulatú meccsek vannak.
Időnként azért megfordultok a Gázvezeték utcai salakmotor-rendezvényeken is.
Fejes: Igen, ilyen szempontból Laci a leghitelesebb arc közülünk, mert amíg én beülök a VIP-be, addig ő a szurkolók között keres magának helyet.
Lukács: Szeretek az események közelében lenni, így mindig a kanyarkijáratot preferálom, mert bár ott kapja az ember a legtöbb salakot, ott történnek a legizgalmasabb akciók is.
Állandó mozgásban vagytok, folyamatosak a koncertek. Meddig, és hogyan lehet bírni ezt a ritmust? Mit tudtok tenni azért, hogy formában tartsátok magatokat?
Sidi: Azt gondolom, ha a körülmények meg vannak teremtve, sokáig lehet csinálni ezt az egészet. A körülmények alatt arra gondolok, hogy nem vagyunk már huszonévesek, régebben a vasfalon is átmentünk mindenféle kialvatlansággal és nyavalyával együtt…
Fejes: Azért azt megnéztem volna, ahogy a 19 éves Sidi átmegy a vasfalon!
Sidi: Átmentem én, ahogy ma is, csak mostmár jobban oda kell figyelnünk a pihenésre, és ki kell kalapálnunk magunkat egy-egy nagyobb hajtás után.
Azért gyaníthatóan kevesebbet alszotok, mint egy átlagember.
Fejes: Sidi bármikor, bármennyit képes aludni.
Sidi: Ez lényegében azért van, mert éjszaka nem alszom jól. Kétóránként felkelek, forgolódok.
Fejes: Ezért alszik éjszaka csak nyolc órát, napközben pedig tizenkettőt.
Sidi: Koncertek előtt egyébként Tomi és én is szeretünk lepihenni. Lacira viszont ez nem jellemző, ő éjszaka leteszi a fejét, és alszik.
Fejes: A tyúkokkal fekszik.
Lukács: De azokkal is kelek!
Na de a magas szintű színpadi produkcióhoz kell egyfajta frissesség és erőnlét is, amiben az időnkénti sportolás hasznotokra válhat.
Sidi: Ez abszolút így van, elvégre klubszezonban nincs elegendő oxigén, a nagyobb szabadtéri rendezvényeken pedig többet kell szaladgálnunk, ezért elengedhetetlen egy általános állóképesség. Én például érzem magamon, hogyha kihagyom az edzéseket, fizikális értelemben nagyon nehezen telnek el a koncertek. Ha viszont rendszeresen tolom, és formában vagyok, jóformán meg sem érzem azt az egy és háromnegyed órát. Egyébként a rendszeres sport abban is nagy segítséget nyújt, hogy példának okáért a légzéstechnikákat, melyeket a futás, vagy a boksz révén elsajátítok, a színpadon is megtanulom alkalmazni, hasznosítani. Jobb, mintha csak kapkodnám a levegőt, mint a…
Lukács: Valami!
Fejes: A turné közben egyébként lényegesen könnyebb a helyzet. Kezdeni mindig nehéz, de miután elkapod és felveszed a ritmust, simán mennek a dolgok. Ám lehet, hogy ehhez két, de lehet, hogy hat koncert kell. Rutinmunka, amit mi már szerencsére megszoktunk a színpadon töltött évek alatt.
Vártátok már 2018 első koncertjeit?
Lukács: Igen, szünet után koncertezni, és színpadra lépni mindig jó. A mostani koncertsorozatunk különösen izgalmas abból a szempontból, hogy nem sztenderd, kézenfekvő dalokat játszunk, hanem, amint arra a turné címe is utal (Béoldal – a szerk.), kevésbé ismert, vagy épp kevésbé népszerű számokat viszünk a színpadra.
Ilyenkor a dalszövegeket mennyire kell átvennetek?
Lukács: Természetesen bele kell rázódnunk, mert bár ezeket a dalokat is mi írtuk, de nemhogy rendszeresen, még rendszertelenül sem játszottuk őket. A turné előtti hetekben viszont sikerült megfelelően felfrissítenünk a szövegeket.
Mi az oka annak, hogy ezeket a dalokat nem, vagy csak nagyon ritkán játszottátok idáig?
Lukács: Úgy gondolom, a legfőbb ok, hogy nagyon sok dalunk van. Elég abba belegondolni, hogy immáron 29. éve működünk, és ezalatt megszeretett minket a közönség annyira, hogy akad jónéhány számunk, melyet elvárnak tőlünk egy-egy koncerten. Na meg persze értelemszerű, hogy a mi rajongóink között is megtalálható az a réteg, mely nem ismeri mélységeiben a zenekart, inkább csak a populárisabb nótákat. Bőven vannak tehát olyan dalaink, melyeket el kell, vagy érdemes eljátszanunk. Az pedig megint csak értelemszerű, hogy ezek lerövidítik azt az intervallumot, melyben lehetőségünk nyílik más típusú dalokra. Egyébként ránk korábban is jellemző volt, hogy hozzányúltunk egy-egy olyan nótához, mely nem elvárt koncertdarab, ám a „BéOldal” turnénak az volt a koncepciója, hogy csak ilyeneket adunk elő.
Fejes: Rengeteg olyan embert, törzsrajongót ismerünk, akik „nem egyértelmű” Tankcsapda-számokat neveznek meg kedvenceikként. Számon is kérik rajtunk, hogy azokat miért nem játsszuk gyakrabban. Mint Laci is utalt rá, egy fesztiválon, vagy nagyobb koncerten a közönség 70 százaléka a mainstream dalokat várja el. Most viszont szerettünk volna a másik, egész Tankcsapda-életművet ismerő, béoldali tábornak is kedvezni.
Lukács: Egyébként, ha megnézünk külföldi példákat, más zenekarok is pontosan ugyanígy csinálják, mégpedig azért, mert nem lehet máshogy. Ott a Metallica. Nekik minden alkalommal el kell játszaniuk a Sad but tru-t, mert a közönség elvárja tőlük. És ha te 17 éves lánglelkű rocker vagy az első Metallica-koncerteden, ugyanúgy elvárod tőlük azt, hogy ne hagyják ki. Emellett pedig lehet, és kell is arra törekedni, hogy újabb, kevésbé ismert számokat is beépítsünk a programba.
Vannak olyan számaitok, melyek ilyen-olyan okok miatt a személyes kedvenceitekké léptek elő?
Fejes: Sad but true! (Nevet.)
Sidi: Úgy gondolom, ez mindig változik.
Fejes: Elvégre mindegyik a saját kölykünk, és van olyan közöttük bőven, melyeket unásig játszottunk, de valójában egyiket sem tudjuk megunni. Persze jó néha eltenni egy számot, és újakat elővenni. Már csak azért is, mert mindig dolgozunk új dalokon, melyek ránk is az újdonság varázsával hatnak.
Lukács: Van, amelyik szebb. Van, amelyik csúnyább. Van, amelyik többre hivatott. De mind a miénk.
Sidi: Sokan kérdezgetik tőlünk azt is, hogy nem unalmas-e százhuszadjára is eljátszani a Mennyország tourist-ot. Ha playback-ről menne, valószínűleg az lenne, de mivel mindig tőlünk függ a produktum, és mindig más a közönség, más rezgésekkel, így mindig jó újra és újra megélni belülről.
Fotó: Csuka Péter Gergő
Mikor jöttök le elégedetten a színpadról?
Fejes: Ez nagyban az általunk generált hangulattól függ, elvégre nem magunknak játszunk!
Sidi: Vannak napok, amikor azt éljük meg belülről, hogy most nem voltunk annyira egyben, ezzel szemben a koncert másnapján elismerő szavakat kapunk. Máskor pedig úgy érezzük, hogy kegyetlenül odatettük, de mégis azt olvashatjuk, hogy megfáradt, enervált zenekar benyomását keltette a produkció. Ezért mi elsősorban azt hisszük el, amit a színpadon, a színpadról látunk. Ahányszor fellépünk, mindig teljes erőbedobással, meghalni megyünk fel. Mindegy, hogy az arénában játszunk, vagy csak párszáz főnek.
Lukács: Persze vannak jó napok, amikor minden tökéletes, de olyanok is, amikor valójában semmi nem indokolná, mégis hiányzik a szükséges lendület. Ez óhatatlanul bennünk van, mert mi is emberek vagyunk. Viszont arra törekszünk, hogy az éppen aktuális hangulatunkat ne vigyük fel a színpadra. Mert ha valaki életében először jön Tankcsapda-koncertre, az joggal várja el, hogy valami olyasmit lásson és halljon, melyet egy Tankcsapdától látni és hallani akar.
Mit vártok ettől az évtől?
Lukács: Nincsen semmi extra kívánságunk. Legyenek jó koncertek, haladjunk tovább a magunk útján, a magunk tempójában. Ettől az esztendőtől sem várunk többet, jobbat, rosszabbat, vagy éppen kevesebbet. Minden legyen úgy, ahogy eddig.
Visszatérve a sportra, köztudott, hogy a zenekar erősen kötődik a DVSC-hez. A csapat a jelenleg futó kiírásban felfelé ível. Hogyan látjátok a pillanatnyi helyzetet?
Lukács: Ez az együttes sokkal szerethetőbb, mint az utóbbi évek bármely csapata, innentől kezdve az eredmény majdhogynem másodlagos. Leszögezném, hogy nem vagyok szakember, de a magam laikus módján úgy látom, a jelenlegi csapat magja alkalmas lehet arra, hogy a DVSC újra a régi fényében tündököljön.
T.S.
Fotók: Tankcsapda privát képek
