Mikor 2004-ben Debrecenbe igazoltam, tudtam milyen csapathoz kerülök, mik a tervek a DVSC-nél. Célokat tűztem ki magam elé, melyek közül az egyik legfontosabb, bármikor, ha magamra öltöm a 10-es piros-fehér mezt, a legjobbamat kell nyújtanom. Ez nem csak a tétmérkőzésekre vonatkozott, hanem a felkészülési meccsekre, de még az edzésekre is. Arra, hegy ez mire lesz elég, majd az idő fogja megadni a választ, de ha a tükör elé állok, elmondhatom, én mindent megtettem. Bátran kijelenthetem, pályafutásom legszebb, legsikeresebb éveit töltöttem a Lokinál, ezt bajnoki címek, Magyar Kupa és Szuperkupa győzelmek bizonyítják. Sok elismerést, dicséretet kaptam a szakmától, de az, hogy a szurkolók beválasztottak az álomcsapatba, nagy megtiszteltetés. Olyan kiváló játékosokat “előztem” meg, mint Zsombi (Kerekes Zsombor – szerk.), Sidibe, Bajzát, Tisza Tibi, Rudolf Geri, vagy Sumudica, akik közül bárkinek helye lenne ebben az illusztris társaságban. Egy ismerősöm értesített a szavazás eredményéről, tíz percig csak álltam a tükör előtt, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez igaz lehet. Őszintén, tiszta szívből mondhatom, ez az egyik legnagyobb elismerés, melyet karrierem során kaptam. Nagyon boldog vagyok, hogy tagja lehetek az álomcsapatnak, ez egy visszaigazolás is számomra, hogy debreceni éveim alatt valamit sikerült letennem az asztalra. Megható és felemelő érzés, hogy a szurkolók a mai napig nem felejtették el, amit a DVSC játékosaként tettem, erre nehéz szavakat találni. Csak annyit tudok mondani, de ez legbelülről, a szívemből szól: KÖSZÖNÖM!
Említettem, illusztris társaságba kerültem, az elmúlt 20 év játékosai közül lehetett kiválasztani azt a 11-et, akik a szurkolók szerint posztjukon a legjobbak voltak. Ilyenkor elgondolkozik az ember, ha ez a kezdő összeállhatna, vajon mire lenne képes hazai és nemzetközi viszonylatban. Nyilván ezt soha nem tudjuk meg, de abban biztos vagyok, komoly sikereket érne el. Emberileg az összes játékos 10-es, labdarúgóként kiválóak voltak, ez valóban álomcsapat. Ez viszont azokról is elmondható, akik kimaradtak, mindannyian nagyszerű játékosok. Az elmúlt húsz évet nézve, minden poszton több kimagasló képességű játékos futballozott piros-fehér szerelésben. Nem egy, nem két, hanem három nagyon erős csapatot is össze lehetne állítani, mely nem lett volna rosszabb, mint az álomcsapat. Kíváncsian várom, az edzők közül a szurkolók kit tartanak a legjobbnak, látva a neveket, szerintem mindegyikük irányíthatná az álomcsapatot.
