Fotó: dvsckezilabda.hu
A balatonboglári edzőtáborban már találkoztak a felek egymással, akkor a fővárosiak két góllal bizonyultak jobbnak. Ezúttal Budapesten csapott össze a két, nemzetközi kupában is érdekelt csapat. Jól kezdte a mérkőzést a debreceni hölgykoszorú, szorosan tudták tartani az állást a félidő feléig, köszönhetően jó védekezésnek, illetve Csapó Kyra védéseinek. A hazaiak nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak a második negyedórára és nyolcgólos előnyt építettek ki a szünetig.
A második félidő elején tovább nőtt a különbség, főleg a támadójátékban akadozott a debreceni gépezet, hiába próbálkozott több felállással is Köstner Vilmos vezetőedző. A mérkőzés utolsó negyede a Lokié volt, köszönhetően a javuló támódjátéknak és Giegerich védéseinek, a lányok felzárkóztak és végül ötgólos vereséget szenvedtek a Bajnokok Ligája induló Ferencváros otthonában.
Augusztus 28-án hazai pályán következik a finomhangolás, azaz az első bajnoki találkozó előtti utolsó félkészülési mérkőzés, a nagy rivális Vác ellen.
FTC – DVSC SCHAEFFLER: 30-25 (18-10)
DVSC: Csapó Kyra – Bánfai K. 1, Kovács Anna 5, Vámos P. 4, Tóvizi 1, Hornyák 3, Vantara-Kelemen 4
Csere: Giegerich (kapus), Bordás 3, Deszpotovics, Vukajlovics 1, Petrus 1, Csernyánszki 2, Panyi
FTC: Janurik – Malestein 2, Bölk 2, Pásztor 5, Csiszár-Szekeres K., Kovacsics 1, Márton 2
Csere: Bíró (kapus) Klujber 2, Háfra 5, Szucsánszki 2, Kisfaludy 4, Kovács Anett, Schatzl 3, Behnke 2, Tóth N




