Gólzáporos sikerrel rajtoltak futsalosaink

Esélyt sem adtak a tavalyi szezon meglepetéscsapatának a DEAC futsalosai, Elek Gergő tanítványai ötgólos különbséggel diadalmaskodtak a Nyírgyulaj ellen az NB I nyitó fordulójában.

0

80039015_2836662326368394_3493567845000806400_o-300x224 Gólzáporos sikerrel rajtoltak futsalosainkFotó: DEAC

Március 6-a nem tegnap volt, márpedig azon a napon játszották legutóbbi bajnoki mérkőzésüket a Debreceni Egyetem futsalosai, így hosszú várakozásnak vetett véget a gárda hétfő esti, nyírbátori fellépése, ahol a tavalyi szezonban az előzetes várakozásokat felülmúlva szereplő Nyírgyulaj KSE látta vendégül a mieinket. A főpróba, azaz a felkészülés kimondottan jól sikerült Elek Gergőék számára, így bizakodóak lehettünk a bajnoki rajt előtt, de köztudott, hogy reális képet csak az előadáson nyújtott teljesítmény mutat, az ukrán klasszisokkal felálló házigazdát pedig nem lehetett egyetlen kézlegyintéssel elintézni.

Az egyetemisták azonban nem ijedtek meg az ellenféltől, a válogatott Tóth Attila már az első percben bevette a nyírgyulaji kaput, majd Szentes-Bíró, Rácz, valamint a brazil Alves is beköszönt, így az első félidő feléhez érve már megnyugtató, négygólos előnyben volt a DEAC. A folytatásban már a házigazda is előtt adódtak lehetőségek, s bár Krajcsi zseniálisan védett, Orosz próbálkozását nem háríthatta. A különbség azonban így sem változott, hiszen a túloldalon Tóth Attila ismét betalált, szépségdíjas góljának köszönhetően 5–1-es debreceni vezetésnél fordultak a felek.

A szünet utáni percekben elsősorban a mezőnyben folyt a játék, a DEAC birtokolta többet a labdát, ám néhány védelmi megingásból ellenfelünk is veszélyeztetni tudott, miközben számos apró szabálytalanság tödelte a játékot. Tíz perccel a vége előtt Lapa kozmetikázott az eredményen, ám a válasz sem váratott magára, Kántor, majd huszonöt másodperccel később Szentes-Bíró is beköszönt, ezzel pedig már 7–2-re vezettek Elek Gergő tanítványai. A hajrá még két gyors gólváltást hozott, sajnos a rossz védekezésünket kihasználva Kondás és Csoma is betalált, ám Berecz és Kántor egyéni villanása révén erre is volt válaszunk, így 9–4-es vendégsikerrel zárult a nyitány. Kilenc gól negyven perc alatt ritka és dicséretes, így jár a gratuláció a debreceni srácoknak, akik nem meglepő módon vezetik is a tabellát az első fordulót követően.

Futsal NB I, 1. forduló

Nyírgyulaj KSE – DEAC 4–9 (1–5)

Nyírbátor, Városi Sportcsarnok. V: Újhelyi

DEAC: Krajcsi, Tóth A., Pereira, Alves, Rácz

Cserék: Dobi, Faragó L., Szentes-Bíró, Siska, Kántor, Szabó L., Berecz, Szabó J., Szabó T.

Gólszerzők: Orosz, Lapa, Kovács, Csoma, ill. Tóth A. (2), Szentes-Bíró (2), Kántor (2), Alves, Rácz, Berecz

Elek Gergő:„Úgy mentünk bele a mérkőzésbe, hogy mindenki meg akarta mutatni, milyen keményen készültünk az elmúlt hat hét során. Nagy akarással és koncentrációval játszottunk az első félidőben, átrohantunk az ellenfelünkön. Kifejezetten örülök, hogy fiataljaink is meg tudták magukat mutatni éles helyzetben, s meccskörülmények között is olyan dolgokat húztak elő bizonyos szituációkban, amikhez az edzéseken már hozzászoktunk. Ha továbbra is át tudjuk ugrani a magunk által magasra tett lécet, akkor nagyon szép évünk lehet.”

P.G.