
Ahogyan arra számítani lehetett, valósággal átrobogott ellenfelén a DEAC U15-ös labdarúgócsapata szombat délután. Benczik Zsolt legénysége az első félidőben nehezen találta meg a Nagyecsed feltolt védekezésének az ellenszerét, ám így is eljutott három találatig. A védekezésben azért akadtak problémák, de ezeket a házigazdák nem tudták kihasználni.
A fordulás után már támadásban is beindult a debreceni henger, Incze Dénes mesterhármasig jutott, Kovács István kettőt lőtt, de Kecskés, Kozma és Bartók is betalált. A túloldalon az egyetlen nagyobb lehetőségből gól született, ám ez nem befolyásolta a pontok sorsát, nyolcgólos sikerével megőrizte első helyét a tabellán a DEAC együttese. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a vendégek betegségek és sérülések miatt egyetlen cserével érkeztek Debrecenbe.
DEAC – Puskás Nagyecsed: 9:1 (3:0)
DEAC: Borkó (Szőke 41’), Harasztosi (Tóth Zs. 55’), Sárközi, Vida (Kovács I. 55’), Deczki (Tóth Zs. 55’), Juscsák (Sztojka 55’), Bartók, Incze (Kozma 55’), Kecskés, Molnár, Varga D. (Széles 55’)
Edző: Benczik Zsolt
Gólszerzők: Incze 8’, 33’, 48’, Juscsák 12’, Kecskés 59’, Kovács I. 62’, 75’, Kozma 65’, Bartők 67’
Benczik Zsolt: Az élről vágtunk neki a mérkőzésnek, melynek végén is az első helyen szerettünk volna maradni. Nagyon kellemetlen ellenféllel találkoztunk, a Nagyecsed sok gyors és kemény játékossal rendelkezett, védelmüket feltolták a középpályáig. Nehezen találtuk meg ennek az ellenszerét, ráadásul hátul is több komoly hibát vétettünk. Szerencsére megúsztuk kapott gól nélkül, mi pedig három gyors akció végén betaláltunk, így megnyugtató előnnyel vártuk a második félidőt. Szünetben átbeszéltük, mit kell játszanunk, mi lehet eredményes a nagyecsedi taktika ellen, melynek meg is lett az eredménye. A folytatásban felszabadultan futballoztunk, szép gólokat szereztünk és magabiztos győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatnak, hoztuk a kötelezőt és készülünk a rangadókra.
P.G.




