Fotó: Égerháti Péter
Mindössze egyetlen vereséget szenvedett ősszel a DVSC, amely legrosszabb esetben is hatpontos előnnyel mehet pihenőre. Megfelel ez állás az előzetes várakozásainak?
A bajnokság elején nem úgy nézett ki, hogy megnyugtató előnyünk lesz az őszi szezon végére, mert nehezen állt össze a csapatunk, hónapok kellettek, mire kialakult a saját játékunk. Idővel szerencsére stabilizálódott a teljesítményünk, a legtöbb gólt lőttük, és a második legkevesebbet kaptuk a mezőnyben, továbbá a mérkőzéseink háromnegyedét megnyertük, így nem lehet okunk a panaszra. Ha rápillantunk a tabellára, elégedettek lehetünk, de hátradőlni nem szabad, hiszen szoros az üldözőboly, amelyben favoritok és meglepetéscsapatok egyaránt a mi pozíciónkra vadásznak. Bajnokesélyesként nem elégszünk meg a részsikerrel, tavasszal szeretnénk tovább növelni az előnyünket, a céljaink ugyanis nem változtak, a DVSC-nek a legmagasabb osztályban a helye.
A pandémia miatt hektikus őszi szezonban sikerült viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani?
Érzésem szerint igen, a körülményekhez képest összességében jól teljesítettek a fiúk, ezúton is köszönöm a munkájukat. Nem mindig ment úgy a játék, ahogyan azt elvártam volna, de erre számítani lehetett, hiszen nem szabad lebecsülni a másodosztály mezőnyét, számos kemény ellenféllel kellett felvennünk a kesztyűt. A legfontosabb, hogy nyögvenyelősen is tudjon pontot, pontokat szerezni a csapat, ez pedig egy alkalomtól eltekintve mindig sikerült az ősz folyamán. Természetesen szeretnénk minden mérkőzésen parádés játékkal kiszolgálni az értünk szorítókat, ám jelen helyzetben a legfontosabb az eredményesség, az azonnali visszajutáshoz győzelmek szükségesek.
Hazai pályán makulátlan a mérleg, de hogyan lehetne növelni az idegenbeli sikerek számát?
Attól függetlenül, hogy éppen hol játszik a csapat, szeretnénk tudatosabbá tenni a játékot, szerencsére a szezon vége felé már egyre több begyakorolt elem köszönt vissza a mérkőzéseken. Azért gyakorolunk az edzéseken bizonyos szituációkat, hogy azokat éles helyzetekben is hasznosítani tudjuk, túl sok gondolkodási idő ugyanis ezen a szinten sincsen, ráadásul az ellenfelek általában foggal-körömmel védekeznek ellenünk. Előfordul, hogy mérkőzés közben értelmetlenül kapkodni kezdünk, s bár technikai hibák mindig benne vannak a futballban, a taktikai megingások, figyelmetlenségek számát csökkentenünk kell. A hatékonyság kulcsa, hogy a játékosok bízzanak magukban, s a mérkőzésen is meg merjék valósítani az edzéseken elsajátítottakat. Ha ezen a téren sikerül előrelépnünk, idegenben is sokkal eredményesebbek lehetünk tavasszal.
P.G.





