Fotó: deac.hu
Nyugodtan mondhatjuk, hogy tapasztalt légiósnak számít a magyar bajnokságban, hiszen már két szezont is lehúzott országunkban. Mi a véleménye az itteni élvonal körülményeiről, színvonaláról?
Véleményem szerint a magyar NBI nem kap elég figyelmet és elismerést a nemzetközi színtéren, pedig kiváló gárdák alkotják a mezőnyt. A keretek tele vannak ambiciózus hazai játékosokkal, valamint a légiósok is minőségiek. Személy szerint nagyon örülök, hogy egy újabb évet tölthetek el Magyarországon.
A tavalyi idény rendkívül fordulatos, emlékezetes találkozókat hozott az EGIS Körmend és a DEAC között. Milyen emlékeket őriz ezekről az összecsapásokról?
A debreceniek ellen mindig nehéz dolgunk volt, elég csak felidéznem a maratoni hosszúságúra nyúlt, többszöri hosszabbításba torkolló bajnoki meccseket. A Magyar Kupában elképesztően egységesen kosárlabdáztak a fehér-feketék, aminek az elődöntőben mi láttuk kárát. A hajdúságiak jó benyomást tettek rám, rendkívül szívós, erős alakulat képét mutatták az egész szezon során.
Mi ösztönözte a klubváltásra?
Úgy éreztem, hogy Körmenden lejárt az időm. Új impulzusokra vágytam, a DEAC menedzsmentje pedig a tárgyalások során végig azt éreztette velem, hogy fontos számukra a megszerzésem. Köszönettel tartozom Körmend városának és a szurkolóknak, felejthetetlen két esztendőt töltöttem a vasiaknál.
Milyen célokkal vág neki a 2021-22-es bajnokság küzdelmeinek?
Edzésről edzésre, meccsről meccsre igyekezni fogok tökéletesíteni a játékom, a legjobb formámat szeretném nyújtani a cívisvárosiak színeiben. Csapatszinten a rájátszásba jutást alapvető elvárásnak tartom, amihez elengedhetetlen, hogy még a szezonkezdet előtt kialakítsuk a megfelelő kémiát egymás között. Mint minden sportoló, magam is az aranyérem megszerzéséről álmodozom, szorgalmasan fogok dolgozni, hogy ehhez minél közelebb kerülhessünk.
Milyen szerepet kíván betölteni Milenko Topics együttesében?
Irányítóként a fő feladatom, hogy bevonjam társaimat a támadásokba, és megteremtsem azokat a helyzeteket, amikből eredményesek lehetünk. Ha a csapat érdekei úgy kívánják meg, én is szívesen előlépek, szerencsére befejezőemberként is jól működöm. Védekezésben maximális keménységet ígérhetek, nem lesz könnyű dolga a mellettem kosárra törő ellenfeleknek.
Ismer-e személyesen bárkit a DEAC jelenlegi játékosai közül?
Djordje Drenovaccal baráti kapcsolatot ápolunk, az ő személye az átigazolásom egyik legfontosabb tényezője volt. Macedóniában közösen ünnepelhettünk bajnoki címet, borzasztóan várom, hogy ismét vállvetve léphessünk pályára.




