Süveges Máté: „rengeteget dolgoztunk ezért a pillanatért”

A Kaposvár ellen megtört a jég, a DVSE vízilabdázói első győzelmüket ünnepelhették az OB I idei kiírásában.

0

271960073_595594588551009_1401239052824561965_n-300x183 Süveges Máté: „rengeteget dolgoztunk ezért a pillanatért”Fotó: DVSE

Mint beszámoltunk róla, szombaton megszerezte első idei pontjait a DVSE férfi vízilabdacsapata, amely drámai csatában 14–13-as győzelmet aratott a Kaposvár felett. A találkozót követően Süveges Máté vezetőedző értékelte a látottakat.

„Rengeteget dolgoztunk ezért a pillanatért, a csapat kvalitásait ismerve pedig már meccsekkel ezelőtt érett ez a győzelem – mondta a szakember. – Eddig még sokszor megilletődtünk a pontszerzés kapujában, de az elmúlt hetekben sokat foglalkoztunk a vízilabda mentális oldalával, ennek pedig most beérett a gyümölcse. Szerettünk volna nyugodtabban játszani, ami ma össze is jött, sikerült ráerőltetnünk ellenfelünkre a saját játékunkat, a srácok pedig elhitték, hogy végre átszakadhat a gát. A harmadik negyedben különösen sok labdát szereztünk védekezésben, a blokkok is a helyükön voltak, támadásban és védekezésben egyaránt fegyelmezetten teljesített a csapat. Új igazolásunk, Vismeg Botond ezen a mérkőzésen is bizonyította, hogy mekkora erősítést jelent számunkra, s a kapusteljesítmény is kimagasló volt. Hazai környezetben tudtunk nyerni egy roppant erős Kaposvár ellen, amelyik korábban a Vasast is legyőzte, erre a teljesítményre bátran alapozhatunk a jövőben.

P.G.