
Fotó: DEAC
A labdarúgó megye I. 20. fordulójában a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola a Hajdúböszörményt látja vendégül a Gyulai István Atlétikai Stadion pályáján. A mérkőzés mindkét együttes szempontjából kiemelt jelentőséggel bír, hiszen egy győzelem óriási lépéselőnyt jelentene a többi, kiesés elkerüléséért küzdő csapattal szemben.
Menekülés a győzelembe, avagy most vagy soha! – Ahhoz kétség sem fér, hogy a Sportiskola rendkívül rosszul indította a tavaszi idényt, mivel a gárda eddig mind a négy mérkőzését elveszítette. A böszörményi alakulat az utóbbi hetekben három pontot szerzett, a DEAC II. elleni győzelemnek pedig többek között a debrecenieket is megelőzte a tabellán. Mivel a felek között jelenleg egy egység van, így nem túlzás állítani, hogy egy hatpontos rangadó következik.
A felek őszi összecsapásán a helyzeteit jobban kihasználó HTE 3–0-ra nyert, így a sportiskolásokat még a visszavágás vágya is fűti. Nagy erőfelmérő lesz a szombati bajnoki, amely eseményen bizonyára nüansznyi különbségek dönthetnek. Egy győzelem kivívása kiváltképp nagy lökést adhatna a bajnokság hajrájára, így a kilátogató szurkolók bizonyára egy parázs ütközet részesei lehetnek.
Labdarúgó megye I., 20. forduló
DSC-SI – Hajdúböszörményi TE
03.19. (szombat) 15:00 Debrecen, Gyulai István Atlétikai Stadion
T.H.





