Fotó: dvsc.hu
A tabella és az aktuális forma alapján nem várt könnyű mérkőzés a DVSC második számú együttesére vasárnap délelőtt, ugyanis a hetedik helyen álló Sényő két győzelemmel a háta mögött érkezett a Dóczy utcai Sportcampusra. A mieink egy hete, Tállyán szereztek először három pontot tavasszal, s mivel szeptemberben kétgólos vereséget szenvedtek Sényőn, volt miért visszavágniuk a szabolcsiaknak.
Jobban kezdtek a vendégek, magasan letámadtak, a kis Loki beszorult saját térfelére. A Sényő főként szabadrúgások után veszélyeztetett, Kapacina Valér próbálkozását Szabó Sándor bravúrral tolta a kapufára, fertályóra elteltével pedig góllá érett a fölény, egy kipattanót Kapacina Kevin kotort a hálóba. Az egyenlítésre sem kellett sokat várni, szűk tíz perccel később Rácz Balázs lőtte ki nyolc méterről a jobb alsót. Kiválóságunk kisvártatva az előkészítésben jeleskedett, egy gyors kontratámadás végén remek ütemben tálalt a hosszún érkező Sós Bence elé, aki közelről nem hibázott. Ezzel már a kis Loki vezetett, de még maradtak események az első félidőre, a 35. percben Fábián Bence baloldali beadását Kalafat Álmos csúsztatta a hosszúba, a játékrész záróakkordjaként pedig Farkas Tamás a tizenhatos előterében nagy gólt ragasztott a bal felsőbe. A debreceniek négyszer ünnepelhettek a szünetig, így magabiztos előny birtokában várhatták a folytatást.
A fordulás után sem hagyott alább a lendület, alig három percet kellett várni az újabb hazai gólra, ekkor Sármány Kristóf centerezésére Sós Bence érkezett, aki közelről megszerezte saját maga második, csapata ötödik találatát. A folytatásban némileg visszaesett az iram, főként a mezőnyben folyt a játék, de helyzetek így is adódtak a mieink előtt. Kalafat két lövése is kevéssel kerülte el a kaput, majd a csereként beszállt Batai Tamás lekészítéséből Rácz lőtt kapura, de Járvás Levente bravúrral hárított. A sényőiek a második félidőben kevés veszélyt jelentettek a debreceni kapura, így az eredmény már nem változott, a DVSC II hátrányból fordítva 5–1-es győzelmet aratott szabolcsi riválisa felett.
Labdarúgó NB III, Keleti csoport, 27.forduló
DVSC II – Sényő-Carnifex FC 5–1 (4–1)
DVSC II: Szabó S. – Kovács R., Fábián, Kalafat (Székelyhidi 83′), Sármány (Simon M. 78′), Farkas T., Rácz B. (Bökönyi 83′), Baranyai (Batai 71′), Sós (Nagy R. 71′), Balla, Kovács G.
Vezetőedző: Szűcs János
Gólszerzők: Rácz B. 20′, Sós 31′, 48′, Kalafat 35′, Farkas T. 45′, ill. Kapacina K. 13′
P.G.






