Röplabda: Ötszettes dráma után előnyben a DEAC a Kistext ellen

Fodor Antal tanítványai két órán át tartó találkozón, négy meccslabdát hárítva vették el fővárosi riválisuk pályaelőnyét az 5-8. helyért zajló párharcban.

0

2022-04-12-3-300x187 Röplabda: Ötszettes dráma után előnyben a DEAC a Kistext ellenFotó: DEAC

Furcsának tűnhet, de a kieséssel vette kezdetét a férfi röplabda Extraliga érdemi része a DEAC számára, Fodor Antal tanítványai ugyanis magyar fiatalokra építve a bennmaradást tűzték ki célul, így nem okozott különösen nagy csalódást, hogy nem jött össze a bravúr a negyeddöntőben. A Kaposvár ellen mutatott játékra, főleg az idegenbeli sikerre így is lehet építeni a folytatásban, az 5-8. helyért rendezett helyosztók során pedig szükség is van lesz a kimagasló teljesítményre, ugyanis immár a a kiesés elkerüléséért harcolnak a csapatok. Amennyiben a Kistext elleni párharcból győztesen jönnek ki az egyetemisták, biztosan jövőre is a legjobbak között szerepelhetnek, ehhez három mérkőzést kell nyerni a fővárosiak ellen. Az elsőt kedd este rendezték a piros-feketék pályaválasztása mellett, a vendéglátók csarnokának hitelesítési problémái miatt zárt kapuk mögött.

A hazai parketta előnye az első szettben nem érződött, ugyanis 3:0-val indított a DEAC, köszönhetően Gustavo remek megoldásainak, a brazil légiós többek között egy ásszal is sokkolta a fővárosi riválist. A túloldalon Kalmár Ákos villogott, így sokáig nem tudtuk lerázni magunkról a házigazdát, amely 8:6-nál két pontra zárkózott. A folytatásban Fazekas Balázs vette hátára csapatát, a debreceniek kiválósága szinte hiba nélkül játszott, így már öttel vezettek az egyetemisták, amikor Bunda Olivér időt kért. Gustavo gondoskodott róla, hogy ne tudjanak visszakapaszkodni a vendéglátók, akiken a második időkérés sem segített, a DEAC 25:18-ra nyerte meg a nyitó játszmát.

A második szett azonban az első inverzét hozta, Rafael de Bairros vezérletével gyorsan tetemes előnyre tett szert a Kistext, amely nyitásfogadásban és a háló körüli játékban is sokat javultak. Fodor Antal 12:6-os hátrányban kért időt, de ez sem segített a mieinken, a hazaiak blokkokkal növelték a különbséget. Reffatti sáncával már 18:10-re vezetett a fővárosi rivális, amely a folytatásban mindössze egyetlen pontot engedélyezett a debrecenieknek, így magabiztosan húzta be a második szettet (25:11).

Két egyoldalú játszma után a harmadikban fej-fej mellett haladtak a felek, sokáig felváltva vezettek a csapatok. Willian ászával, 14:10-nél az egyetemisták tudtak kissé meglépni, ráadásul Bagics Balázs megoldásaira sem találták az ellenszert a fővárosiak, kisvártatva érkezett is az időkérés hazai részről. Bunda Olivér alakulata rendezte sorait, a folytatásban feljavultak a sáncok és a befejezések is, de amikor már reménykedhettek a felzárkózásban a Kistext-szurkolók, Fazekas két ásszal lohasztotta le a lelkesedésüket. De Bairros pontjaival ugyan faragott hátrányán a budapesti alakulat, az elsőhöz hasonlóan a harmadik szett is debreceni sikerrel zárult.

A Kistext azonban nem adta fel a harcot, a házigazda nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy megőrizze pályaelőnyét, a negyedik játszmát a rivális kezdte jobban. 5:5 után Kalmár és Makarkov vezérletével tudott ellépni a fővárosi együttes, s bár Gustavo pontjával közelebb zárkózott a DEAC (10:9), a folytatásban ismét három fővárosi pont következett. A játszma derekán ismét összeállt a sánc a hazaiaknál, Török és Reffatti is remekelt, így tovább nyílt az olló, 21:14 után, a szett végére már nem sok izgalom maradt. A negyedik felvonást végül 25:18-ra nyerte a Kistext, következhetett tehát a mindent eldöntő, ötödik játszma.

Ha nem zárt kapuk mögött rendezték volna a találkozót, vélhetően pokoli hangulat uralkodott volna a Riz Levente Sportcsarnokban, a felek ugyanis alaposan kitettek magukért, kimondottan magas színvonalú mérkőzést játszottak egymással. Ahogyan a tét fokozódott, a hibaszázalék is nőtt, ám egymás megingásaival jól éltek a csapatok, így az ötödik szett is kiélezetten alakult. Hiába vezetett Fazekas sánca után már 7:3-ra is a DEAC, Kalmár nyitásaival 8:8-nál utolérte az egyetemistákat a Kistext, majd 14:11-nél már a házigazdának volt három meccslabdája. És itt jött a slusszpoén, ugyanis a DEAC mindhármat hárította, majd 15:14-nél a negyediket is, Willian ásza után pedig Kalmár hibája azt eredményezte, hogy Fodor Antal alakulata 3:2-re megnyerte a párharc első mérkőzését, elvéve ezzel a Kistext pályaelőnyét. Soha rosszabb kezdést!

Férfi röplabda Extraliga, az 5-8. helyért, 1. mérkőzés

Kistext – DEAC 2:3 (–18, 11, –21, 18, –15)

P.G.