Hátrányból fordított és nyert a DEAC

A DEAC röplabdázói a felkészülési időszakban három edzőmeccset is játszottak a Miskolccal. Pénteken a MEAFC csarnokában már a TippmixPro Férfi Extraligában találkozott egymással a két gárda.

0

deacropi_20261106-300x165 Hátrányból fordított és nyert a DEACFotó: DEAC

Az első szettben szinte végig futniuk kellett az eredmény után a debrecenieknek. Érdekesség, hogy a hazaiaknál Elleh Jonathan és Veres Bence személyében két olyan játékos is bizonyíthatott, aki korábban az egyetemi klubban szerepelt. A duó sokat tett annak érdekében, hogy 8:6-ról 12:7-re módosuljon az eredmény, Fodor Antal időkéréssel próbálta megtörni az ellenfél lendületét. Sajnos a folytatás sem a tervek szerint alakult, 21:15-nél ismét eligazítást tartott a tréner. A hajrában Vlad Pavliuk és Rasmus Meius vezérletével közelebb kapaszkodtak a vendégek, ám Veres a második játszmalabdát beütötte (25:21).

A második játékrész sem indult túl jól, Veres megoldását követően 5:1 szerepelt a kijelzőn. Ezt követően is sokáig a MEAFC akarata érvényesült, 22:16-nál elég távolinak tűnt az egyenlítés lehetősége. Aztán Pavliuk három ászának hála 23:21-re módosult az állás. Ezt a periódust is lezárhatta volna a Miskolc, de szerencsére szettlabdákat hárították a fekete-fehérek. Ezekben a fontos percekben Kiss Dániel lett a vezér, két blokkját követően már a DEAC állt jobban, majd ő tett pontot ennek a játszmának a végére (24:26).

Kiss Dániel lendületben maradt, hiszen a harmadik felvonás első pontja is a nevéhez fűződött. Egy ideig egyik alakulat sem tudott egynél nagyobb fórra szert tenni, aztán ezen a téren a hajdúságiak törték meg a jeget (7:9). Nem sokáig örülhettek a 8:11-es részeredménynek, mivel a miskolciak egy 3:0-s sorozattal hamar egyenlítettek. A végjátékban 20:23-nál közel kerültek a 2:1-es vezetéshez a cívisvárosiak, de nem dőlhettek hátra, ugyanis Hechavarria jó sáncával egyre olvadt a fór (22:23). Végül Pavliuk kétszer is megvillant, így a harmadik etapot 25:23-ra nyerték meg a Fodor-tanítványok.

A negyedik szettben pedig el is döntötték a találkozót. Egy ideig próbáltak tapadni a miskolciak, ám Pavliuk továbbra is sok borsot tört az orruk alá. Kiss Imre szintén iparkodott, a center remek blokkjával 14:19-re módosult az állás. A hátralévő perceket rutinból lehozta a DEAC, Rasmus Meius értékesítette a második meccslabdát (19:25).

TippmixPro Férfi Extraliga alapszakasz

MEAFC-Peka Bau – DEAC 1:3 (25:21, 24:26, 23:25, 19:25)