A rangadón sem hibáztak a futsalos lányok

Éremesélyes csapatok rangadójával kezdődött a női futsal NB I-ben a kilencedik forduló, az éllovas DEAC a harmadik Astrát fogadta szombat délután a DESOK-ban.

0

noifutsal_nb1_gajzago_flora_2026november07-1536x1024-1-300x152 A rangadón sem hibáztak a futsalos lányokFotó: DEAC

Hidegzuhannyal indult a debreceniek számára a meccs, hiszen az első percben egy berúgás után Szabóné Megyes Ágnes a lövésével meglepte Pozsgai Melindát. Szerencsére a korán bekapott gól nem nyomta rá a bélyegét a folytatásra. Először Horváth Viktória dolgoztatta meg a vendégek kapusát, majd Krascsenics Csilla próbálkozását fogta Deczki Vanda. A kihagyott lehetőségek után a nyolcadik minutumban végre összejött az egyenlítés, Sárosi Dóra bombázott a léc alá. Nem sokkal később a 16 éves tehetség ismét betalált, így már a hazaiak álltak jobban. Ebből a találatból egyébként Hardon Rita is fontos szerepet vállalt a labdaszerzésével. Az első félidőben többször is meg kellett állítani a játékot, mivel gondok adódtak a kijelzővel. Szerencsére ezek a kényszerpihenők nem zökkentettek ki fekete-fehéreket a ritmusból.

A második játékrészt nagy elánnal kezdték a hajdúságiak, ennek a mentalitásnak hála pedig növelték is a fórukat, a 24. percben Gajzágó Flóra lövése kötött ki a kapu jobb alsó sarkában. Ezt követően sem ültek rá az eredményre, ám sem Urai Bianka, sem Pintér Petra nem váltotta gólra a helyzetét. Majd Horváth Viktóriát kétszer is centik választották el a góltól, ám előbb a kapufa, nem sokkal később pedig a léc babrált ki vele.

Női futsal NB I 9. fordul

DEAC – Astra HFC: 3-1 (2-1)