Fotó: Ásztai Csaba
Kérésem indoklásául felhozom, hogy a szombati, Kispesttel játszott kilencven perc sem fizikailag, sem morálisan, sem pedig egészségügyi szempontból nem felelt meg annak a követelménynek, melyben kormányunk előírja, a nyugdíjasok fokozott védelmét, a mentális óvatosságot, a demens jelenségek távol tartását, és összességében mindazt, ami növeli az időskori infarktus és sztrók veszélyeit.
Bátorkodom megemlíteni, hogy a hétvégi meccsre annak tudatában mentem ki és jelentem meg, hogy írni nem kellett az eseményről, kollégám tette ezt helyettem. Így szabad elhatározásból döntöttem úgy, végig ordítom a rangadót, főleg akkor, ha Erdős játékvezető és a VAR szobában ülök többször tévednek majd kedvenceim kárára. Készülő cselekedeteimre felhívtam figyelmét a mellettem ülő fővárosi és helybéli sajtósoknak is, akik helyemet pillanatok alatt elszigetelték, a távoltartáshoz végzés sem kellett.
És akkor Erdős spori belefújt a sípjába. Amit negyvenöt perc alatt láttam, az számomra maga volt a katarzis. A csúcs, az eufória, a csodálat. Ahogy a fiúk rohantak, passzoltak, sarkaztak, és nem mellesleg rúgtak három gyönyörű találatot. Szívemnek különösen a félidei utolsó volt a legkedvesebb. Bódit ugyanis lerúgták, ápolni kellett, majd miután az asszisztens bíró visszaengedte, csinált két cselt befelé és úgy kb. tizennyolcról tekerte jobbal a felsőbe a lasztit. Szappanos – az ellenfél kapusa – még akkor is a levegőben úszott, amikor a srácok már rég túl voltak az ölelkezésen.
Szünet után ott folytatódott, ahol néhány perccel azelőtt abbahagyták Dzsudzsákék. Ja, azt majd elfeledtem, hogy az eddig sokat bizonytalankodó franciánk, Deslandes olyan cseleket mutatott be, amit ritkán látni magyar pályákon. Ha történelmi hasonlattal akarnék élni, akkor Deslandes cselébe úgy fulladt bele Zsótér – aki saját bevallása szerint a legjobb honi labdarúgó -, mint anno fulladt II. Lajos királyunk a Csele patakba.
Tehát visszatérve. Az ötvenedik percben már négy volt a különbség. Ide! És akkor valami megbomlott. Elszakadt. Kilyukadt. A pestiek vérszagot éreztek – a költő szerint erre gyűl az éji vad – és húsz perc alatt rúgtak hármat. Igaz ebben a mieink is ludasak. Végül nyertünk, itthon maradtak a pontok.
Látom, valami megváltozott, a szekér elkezdett húzni, bár még nem bírja minden henger az egyenletes erőátvitelt. Éppen ezért fordulok Önökhöz, illetékesekhez, ha lehet a jövőben tessenek megkímélni bennünket, – akik várhatóan egyre többen ülünk majd a lelátókon, – hogy ilyen második negyvenöt perceket produkáljon az együttes, mint tette azt szombaton 18 és 18 óra negyvenöt között.
Amennyiben ez nem sikerülne, úgy kénytelen leszek szívgyógyszerem és vérnyomás csökkentőm árát Önökre hárítani. Arról már ne is beszéljünk, hogy az átélt stressz hatására, a megemelkedett adrenalin szint okán kénytelen voltam több szénhidrátot is bevinni a szervezetembe. A lojalitásom kimutatása végett ez természetesen nem volt más, mint az örmény Marlenka. Csoda a mézből. Ami a jelen háborús körülmények, a Soros intézkedések és a baloldali ellenzék sport politikájának köszönhetően igen drága.
Bízva kérésem pozitív elbírálásában, maradok tisztelettel:
Weisz György
Utóirat: A következő meccsen, a Fraditól ki lehet kapni, ez benne van a pakliban, de aztán… És ezt nem fenyegetésből írom. Köszönöm, hogy meghallgattak.
