Fotó: Ásztai Csaba
A honi jégkorongbajnokság alapszakaszának részt vevő csapatai kétfordulós rendszerben mérkőznek meg, oda-vissza vágós alapon, ez az, ami jelenleg is zajlik. Majd az alapszakasz első hat helyezettje közvetlenül a bajnokság rájátszásába jut, a 7-10. helyen végzett csapatok mini-playoff-ot játszanak a fennmaradó helyekért. Ebben az esetben három győzelemig tartanak a párharcok. A rájátszásban az alapszakasz helyezései alapján ellenfélválasztás következik, ott már a párharcok négy győzelem után dőlnek el.
A DEAC-nak még három mérkőzése van hátra az alapszakaszból, vasárnap a Ferencváros vendégei lesznek. Majd György József legénysége február 3-án az Újpestet fogadja, rá két napra pedig a DVTK-t. Nyilvánvaló cél az első hat hely valamelyikének megszerzése a debrecenieknél, erre pedig még van is bőven esélyük. Ha nem jönne össze, akkor marad a miniplayoff, hogy aztán kezdődjön a “hirtelen halál”.
Jelenleg az egyetemisták 49 ponttal (33 mérkőzés) a 6. helyen állnak, egy egységnyire a Csíkszereda mögött (32), háromra az FTC (30) előtt.
P.I.




