Fotó: deac.hu
A négyes döntő előtt még a fináléba jutásban reménykedő két gárda bronzcsatáját az újfent a Pollák Balázs-Gáspár Mátyás kettős vezette debreceni gárda kezdte jobban, akik a nyitó etap közepén 19-10-re elléptek. Sándor Bence vezetésével egy 6-0-lal közelítettek a hazaiakat, akik a negyed végén 1 pontra csökkentették hátrányukat. A folytatásban egy 6-1-es futással fordított a Miskolc. A DEAC a szakasz közepén egy 9-2-vel öt pontos előnyre tett szert, majd visszavették a vezetést a vendéglátók, s minimális előnnyel fordulhattak.
Nagy dobópárbajjal indult a második félidő. A debreceni zónát Sándor dobta át triplával, a DEAC-ot büntetőkkel Gáspár tartotta versenyben. A periódus közepén kicsit ellaposodott a játék, egymás hibáiból éltek a csapatok. A miskolciak 1-2 labdaszerzés utáni kosarakkal elléptek, de a Gáspár-Pollák duó nem engedte el nagyon a hazaiakat, sőt egy 10-2-vel vissza is szerezték a vezetést – egészen Gerőcs egalizálást jelentő hármasáig. A fordulatos etap végén döntetlenre álltak a felek.
A záró felvonásban a 8-2-es hazai roham után időt kért a DEAC, ami hatásosnak bizonyult, mert utána a debreceniek szerezték a pontokat – sorozatban hatot. A holtponton Szicsák Bence próbálta ügyes center kosárral átlendíteni a Miskolcot, de Gáspárt nem tudták tartani a borsodiak. A hajrában Orliczki és Szicsák villanásaival, ha szűken is, de a hazaiak vezettek, a DEAC-ot a Gáspár-Fábián centerpár tartotta versenyben. Fél perccel a vége előtt Orliczki a támadóidő lejárta pillanatában dobott triplája pedig eldöntötte a találkozót a hazaiak javára.
Férfiak, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság, a 3. helyért
DEAC – Miskolci Egyetem 77-85 (26-25, 18-20, 19-18, 14-22)
DEAC: POLLÁK 18/9, Sipos, SÓLYOM 6, GÁSPÁR 21 FÁBIÁN 15
Cserék: Szekeres 5/3, CSOMOR 9/3, Berzi 3/3, Velkey, Kurucz, Czermann
Edző: Tankó István
Tankó István: Egy végletekig kiélezett mérkőzésen maradtunk alul az utolsó percben, így nem sikerült megszerezni a bronzérmet. Köszönöm a csapatomnak az egész szezont, negyedik hely ellenére büszke vagyok rájuk! Gratulálok a szervezőknek a színvonalas rendezvényhez. Sok sikert kívánok minden játékosoknak a vizsgaidőszakhoz!
Szabó Gréta triplájával indult a csalódott csoportgyőztes csapatok csatája a bronzéremért. Az első percekben, ha szűken is, de a debreceniek vezettek, majd a negyed derekán Kenyeres Anett triplájával fordított a TF. A szakasz második felében inkább a fővárosiaknál volt az előny, végül döntetlennel zárult az első tíz perc.
A második etapot a TF kezdte jobban, de később Holinka-Miklós Hanna triplájával és Baczuk Virág kosaraival egy 7-0-ás rohammal fordított a DEAC. Szabó Evelin hármasa a félidő hajrájában egy 9-0-ás fővárosi rohamot indított útjára, így a szünetben négy ponttal vezettek a budapestiek.
A fordulás után Baczuk és Vígh Bernadett váltottak triplát, így tartotta szűk előnyét a “trónfosztott címvédő”, amely a szakasz második felében egy 7-1-gyel kétszámjegyűre növelte előnyét. A játékrész végül négy DEAC ponttal és hat egységnyi TF-vezetéssel zárult. Kenyeres két közeli kosarával az utolsó negyed elején ismét tíz pontra nőtt a TFSE előnye, majd Vígh kosarainak köszönhetően egy 10-0-ás rohamot bemutatva a negyed közepén tizenhat ponttal léptek el a fővárosiak. A végjátékban Szabó Gréta extra triplájával ugyan átmenetileg tíz ponton belülre kerültek az utolsó pillanatig szívósan küzdő debreceniek, de idő szűkében már nem tudták ledolgozni hátrányukat.
Nők, Nemzeti Egyetemi Kosárlabda bajnokság, a 3. helyért
TFSE – DEAC 63-52 (17-17, 17-13, 12-10, 17-12)
DEAC: Mezei 9/3, Baczuk 8/3, Holinka-Miklós 9/3, SZABÓ G. 12/6, Herdon 1
Cserék: SZABÓ Z. 11, Kernács, Gaál, Szabó Cs. 2
Edzők: Kászoni Boglárka, Kovács Imre
Kászoni Boglárka: Mindenekelőtt gratulálok a TF csapatának a bronzérem megszerzéséhez. A találkozón sajnos csak egyetlen támadó lepattanót szereztünk, így nem lehet mérkőzést nyerni, Büszke vagyok a lányokra, hogy bejutottunk a négyes döntőbe, ahol egyik mérkőzésen sem játszottunk alárendelt szerepet.




